Róma

Fülszöveg

Csak nevettem barátaimon, Itália rabjain, akik ha külhonba készültek, Olaszországon kívül hallani sem akartak másról, akik olyan gyengédséggel beszéltek imádatuk tárgyáról, mint elfogult szülő kedvenc gyermekéről.
Nemrég váratlanul egy három hónapos ösztöndíj pottyant az ölembe, lakssal Róma szívében, az egykori Falconieri-palota Tevere-parti épületében, a római Magyar Akadémián.
Addigi pályafutásomat különböző fotóalbumok, kiállítások tucatjai, Balázs Béla- és Rodcsenko-díjak kísérték, és úgy hittem, fotóriporterként - az Új Tükör munkaktársa vagyok - már nem érhet meglepetés, S aztán...
Végtelen szabadságom Rómában, a megismerés vágya, amely látszólgatos semmittevésben, sétálgatásban, szemlélődésben, barátkozásban, a római élet élésében testesült meg, arra ösztönzött, hogy azokat a "hétköznapi pillanatokat" rögzítsem, amelyeket várhatóan az idő múlása nem fakít meg, de jellemezheti a holnapi Rómát is.
Néhány hét után a Via Giuliai "bázisról" már jól kitaposott "ösvények" vezettek a meghódított és megörökített területek felé. Mennyi látnivaló! A templomok mindegyike valamiért egyedülálló. A fórumok, a terek, a parkok, mind megannyi szabadtéri múzeum. Az utcák, a paloták sora mintha csak díszlete, háttere volna a mindig eleven életnek. Oly valószínűtlen az egész.
És a rómaiak! Este, amikor a turisták már fáradtan pihennek, vagy egy étterem hűvösében bedekkert lapoznak, milyen üdítő velük egy teraszon vörösbort iddogálni, derűjükből, kedvességükből erőt meríteni!
Micsoda adomány az érzés, hogy közöttük otthon van a vendég is! Ez az, amiért bennem isoly csillapíthatatlan lett a vágy, hogy megint ott lehessek, s hogy addig fényképeimmel újra és újra felidézzem Róma hétköznapjait. Vissza