A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
Éppen fél évszázada annak, hogy 1954-ben még egyetemi hallgatóként a jelen könyv lényegét rendszerező vázlatba foglalva — akkor még „Kölcsey Ferenc pedagógiai öröksége" címmel megfogalmaztam. A...
Tovább
Előszó
Éppen fél évszázada annak, hogy 1954-ben még egyetemi hallgatóként a jelen könyv lényegét rendszerező vázlatba foglalva — akkor még „Kölcsey Ferenc pedagógiai öröksége" címmel megfogalmaztam. A sors különös kegye folytán pszichológia professzorom, Várkonyi Dezső azzal tisztelt meg, hogy ifjú benjaminként meghívott, befogadott abba a kis baráti körbe, amelynek többek között, Kiss Árpád, Ravasz János és Baróti Dezső voltak a törzstagjai. Ezeken a lakásokon tartott összejöveteleken a legkülönbözőbb pszichológiai, filozófiai, művészeti, irodalmi és neveléstörténeti témákról esett szó, hangzott el előadás.
Egy ilyen alkalommal, amikor még alig száradt meg diplomámon a tinta, én számolhattam be tervezett Kölcsey tanulmányomról. Jól emlékszem, mennyi izgalommal készültem erre a közel egyórásra kerekedett előadásomra, hiszen professzoraim körében szólaltam fel, akikre az egyetemen nagy tudásuk és emberségük alapján egyaránt felnéztem. Az értékelő fogadtatásban különösen Ravasz János elismerése esett jól: munkámat egy érett kutató színvonalas, szinoptikus tanulmányának nevezte. (Ezt az 1954-ben írt vázlatot a Függelékben mellékelem.)
Mi motiválta akkori témaválasztásomat és megközelítési módomat?
Az életpusztító Rákosi-diktatúra légkörében szomjúhoztunk mindenre, ami igazi kultúra, ami magyar érték volt. Gimnáziumi élményeim alapján a XIX. század magyar szellemi reneszánsza üdítő erőforrás volt a számomra. Vörösmarty Mihály, Madách Imre, Arany János régi ismerőseim voltak. A reformkor hivatalos 1825-i nyitányának szellemi előfutárát, Kölcsey Ferencet azonban kevéssé, csupán néhány költeménye és a Parainesis alapján ismertem.
Vissza
Fülszöveg
Dr. Rókusfalvy Pál (1931-) pszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora
Kölcsey Ferenc, a magyar Pantheon kimagasló alakja, a szerzőt több mint fél évszázada, egyetemi hallgató kora óta foglalkoztatja. Könyve Kölcsey emberképét eddig kevéssé hangsúlyozott művei és személyiség-vonásai alapján tárja fel. A költő emberként nagy és magyar, aki népünk mai élet-halál harcában is küldetést teljesít. A magyar egyszerre elhagyott nép és világnemzet. Kölcsey Ferenc úgy forraszt minket egybe, hogy kezünket Isten felénk nyújtott védőkarjába kulcsolja, ha küzdünk ellenségünkkel.
Tartalom
Előszó 7
Bevezetés 9
I. rész - Az emberről 17
1. Bölcseleti embertan 18
Kozmikus rendbe ágyazva 24
Az ember természeti lény 32
„Az emberi lélek csodálatos lény" 37
„A vallás nem emberi találmány" 43
„Tekints egészre!" 56
2. Tapasztalati lélektan 61
„Lelkünk gondolkozik és akar" 62
„Teljes birtokában lenni a nyelvnek" 70
„Ismerd magadat s magad által az embereket" 72
„A cselekedet való mértéke" 77
3. Etika 81
„Egyedül a rény emel bennünket az állatokon felül" 83
„Szívem megszentelt tárgyai" 87
„A derék egyedüli czélja: jeles tett" 93
„Elveink mellett harcoltunk" 96
II. rész - Az ember tökéletesedéséről 99
4. Fejlődés — nevelés 100
„Ami felfelé nem hág, lefelé sűlyed" 100
„A tenyészet magvai" 104
„Szabad akaratra felemelkedni" 111
„A körülmények és a szokott nevelés" 115
„Küzdők egyesülete" 124
5. Haza és nemzet 125
„Isten egy szívnek egy kebelt teremte" 128
„Ugyanazon egy famíliának tagjai" 135
„A magosított nemzetiség" 144
„Kebelünk bűnös elhidegülése" 147
„Hazai charakterünk új színben fog ismét ragyogni" 152
6. Nevelői végrendelet: Parainesis 159
„Saját magunkban kiforrva, lényünkhöz kapcsolódva" 162
Az önnevelés szabályai 165
Saját út, amelyre a természet szánt 169
„Rényért, hazáért s emberiségért olthatatlan lánggal égni" 174
„Küzdés az élet!" 182
„Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése" 188
III. rész — Kölcsey Ferenc az ember 192
7. Az önérzés bölcselője 195
8. A közösségi cselekvés embere 204
9. A fény embere 211
Utóhang 214
Függelék 218
Kölcsey pedagógiai öröksége 219
„Búcsú az országos rendektől" 224
„Karpáti kincstár" (részlet) 227
Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.