Rokonok I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Arra ébredt, hogy a felesége a másik szobában telefonál.
- Te Juliska szívem, mi volt abban a pácban, mikor a multkor nyulat ettünk nálatok?... Az akkor nagyon ízlett Pistának.
A szívét valami forró melegség és meghatottság öntötte el. Hát a felesége?... Telefonál... megkérdi, a nyulat hogy kell elkészíteni, hogy neki jól essen...
Még könnyféle is szivárgott a szempillái közé.
Mikor orosz fogságban feküdt, akkor senki sem telefonált át egyik barakkból a másikba, hogy...
- Édesapám nyulat küldött... Nagyon panaszkodik szegény, sokat kell szenvedni most a népekkel a háború óta, egész megváltozott a világ és ő már öregedik... Szerette volna, ha Pista átvette volna a birtokot... Nahát, Pistával most... Fiam, úgy udvarolnak neki... mindenki a protekcióját lesi... Még alszik, mert az este reggelig tartott ez a városi bankett...
Felkönyökölt az ágyban, úgy leste a felesége hangját, nincsen-e benne valami félelmes... Hogy nem kritizálja, nem csúfolja, nem ítéli-e meg. De nem. Lina olyan édes volt, olyan bizakodó, annyira boldog, hogy nem hallotta ilyennek nagyon-nagyon régen... Minden tud csalni, de a hang színe, az nem... Az őszinte és leleplez minden érzést. Linából most kicsordult valami anyás büszkeség, úgy szólott őróla, mintha a nagy fiáról beszélne, akire büszke, mert kitüntetéssel tette le az érettségit, vagy megnyerte a versenyét, vagy pénzt hozott a házhoz valamiképpen... Vissza