RögzítőShow

Előszó

ELŐSZÓSZ
KÖZELEG AZ IDEJE, amikor bevégzi élő mivoltát az a szépen fejlett sejthalmaz, amely Markovics Ferenc néven bóklászott ide-oda, változtatgatta helyét sártekénk felszínén néhány évtizedig. Ezzel persze mindig is számoltam, tehát nem ez a legfőbb baj. Ami inkább foglalkoztat, hogy azoknak az eredeti elképzeléseknek, szándékoknak, amelyek életemet és tevékenységemet vezérelték, mindössze csak kicsiny töredékét tudtam megvalósítani. Nagy részük „fényképezőgépben vagy tollban maradt". A végül kivitelezett ötletek legtöbbje sem vág mindig egybe az eredeti akarattal. Mindehhez járul, hogy a néhanapján velem folytatott rádiós, televíziós vagy újságírói beszélgetések rendszerint kevéssé érintették a lényeget, állandóan ugyanazokra a vissza-visszatérő, üres, banális kérdésekre kellett válaszolnom. Lassan rájöttem, egyetlen kiút lehetséges: ha saját kezembe veszem az ügyemet, s felelgetek majd a magam által feltett, engem igazán érdeklő és lényegesnek vélt kérdésekre.
Sokáig tűnődtem azon, hogy magántörténelmet nyilvánvalóan csak abban az esetben szabad írni, ha annak közérdekű vonulata is van. Mármost: hordozhat-e tanulságot, számot tarthat-e érdeklődésre egy fotográfus élete és munkássága? Pontosabban: lehet-e és szükséges-e világhírességek históriájának horderejével vetélkedni? Arra jutottam, ha versenyezni nem is kell, talán hozhat egy kis színfoltot az összképbe, hiszen a képzőművészetben is fontos kultúrtörténeti helye van a németalföldi kismestereknek. Bevallom, a végső lökést és bátorítást egyebek mellett olyasféle önéletírások, mint például Byssz Róbert: Felcsaptam filmcsinálónak, avagy Inkey Tibor: fotó inkey című könyvei adták meg.
Abban a reményben gereblyéztem tehát egy kupacba élettörténetem dirib-darabkáit, hogy netán a köz számára is bírnak némi értékkel. Megkísérlem felrajzolni, hogyan tehette meg első lépéseit a vasfüggöny mögötti ország tengermély közepén megbúvó, kis alföldi városban, a huszadik század derekán a fényképezés iránt érdeklődő kisdiák. Milyen forrásokból olthatta tudásszomját, később pedig miféle saját és rajta kívül álló, külső erők befolyásolták élete alakulását, valamint mindez miként fűződött-viszonyult a magyar fotográfia nagyobb egészéhez.
E helyütt jegyzem meg, hogy a könyv borítóján látható, RögzítőSHOW címmel már csaknem negyedszázada jelennek meg apró írásaim különböző fotós lapokban. Akkor, a kezdetekkor még nem árasztották el a médiát a show-só fonetikáján alapuló szójátékok. Kínálta magát a fényképészetben - valaha - oly fontos fixírsó: csavarintva rajta, az első tagját magyarra, a másodikat angolra „fordítva" választottam gyűjtőcímnek. Terjedelmi okokból eltekintettem újraközlésüktől, de hátul, az Adatok között felsorolom megjelenési helyeiket. Hasonló meggondolásból csak néhány képet emeltem át ebbe a könyvbe azok közül, amelyek már szerepeltek a Fényképtár 7. kötetében - a kettőt kéretik egymás kiegészítésének tekinteni.
Noha a bevezető címe is elárulja, hogy hajlamos vagyok egy-egy szójátékért mondandóm komolyságát veszélyeztetni, mégis vállalom ebben a formájában, mert nem titkolom, hogy bár munkámat mindig nagyon komolyan vettem, beleszőttem a roppant fontos játékos elemeket is. Szeretném hinni, hogy magánhistóriám tanulsággal szolgál másoknak, netán még érdekességekkel is. Ebben bizakodva merészkedek a nyilvánosság elé... Vissza