Roboz (minikönyv)

Előszó

Részlet a könyvből:

Szélsőségek és végletek között élünk, a televízió, a közlekedés, a technika testközelbe hozta a világot. Egy gombnyomásra távoli tájak, kultúrák villannak fel és tűnnek el a képernyőn. A nagy és a kicsi fogalma ma már mellékesnek tűnik. A világ versenyben áll! A XX. század vergődik és vajúdik, képtelen megszülni az annyira várt megoldást, a "deus ex machinát", csak a kétségek, a képtelen szituációk végtelen sora kergeti egymást, - sehol egy fogódzkodó, egy biztos pont.
Ebben a zűrzavarban a művészet lenne a csodaszer, a művészet lehet a híd, ami átvezethetne a naponta ismétlődő örvények felett.
De a művészet feladata biztosnak hitt bázisait, a klasszikus értékek, kritériumok elpárologtak. A művészettörténészek, teoretikusok, kritikusok - akár a közgazdászok légiói - keresik verejtékező homlokkal a sehol nem található kivezető utat, a megoldást, a való értéket. Szitálják a homokot!
A napi lét, a pergő napok egymásutánja sodorja a tömeges felületes információt, csak megállni nincs idő. Elmélyedni, elgondolkodni, figyelni és hallgatni, mit is mond a másik, luxusnak számít. Ha lélegzetet veszünk felbukkanunk az árból, s körülnézhetünk! A sors kegye, ha néha megpihenhetünk, s ekkor e szerencsés percben, pillanatban kézbe vesszük e kis könyvet (kicsi vagy nagy, nem számít mércének), megállunk, gyorsan átlapozzuk. A címe "ROBOZ". Újra átlapozzuk, majd érdeklődéssel és örömmel tanulmányozni kezdjük.
És itt a csoda, - elfeledjük a villogó képernyőt, nem vesszük fel a telefont, akár a lézer, e kis pontra, e könyv lapjaira koncentrálunk, figyelmünk már a műveké, a művészé!
A képek és rajzok, karakterek, megszántott arcok villanása, feltűnő, majd elsüllyedő emlékek, melyről felbukkanó mélytengeri látomások, különös és ködben úszó alakok. Barátok és önmagukba forduló tudósok, táncosok és muzsikusok; kérdő tekintetek vagy elmosódott vonások!
Egy pad őszi napsütésben, tudós fejek, fehér sirály különös fényben, a tenger, horizont, ég hármas fénytörése, magányos fa, a kék öböl, s az égő Sidney látomása.
Mindezek megért személyes vallomások. Valóban gyöngyszemek, az élmények, a hiteles átélt valóság visszfényei. Hiszen csak egy művet kell analizálni és akkor feltárul a bevezetőként megfogalmazott abszurdum: a végletek a technika tolmácsolásában.
Ami a televízióban napihír, azt másnapra kimossa belőlünk az újabb mindennapos dráma.
Ki emlékszik ma már a Hyeronimus Bosch-i kataklizmára, az ausztrál bush lángolására! S íme a megélt dráma távoli visszvénye: "Sidney lángokban" - Sidney ég! A művész megszelídítette, megfékezte a kataklizmát, képén a távolban dübörög a hőségtől korbácsolt lángorkán! De akár a "Mene, tekel, ufarszin" a figyelmeztető felemelt mutatóujja: A végzet a háttérben kísért! Vissza