Robinson Crusoe kalandjai

Előszó

Az első tengeri út
Yorkban születtem, egy békés angliai kisvárosban, amely szelíden simul be a zöldelő domboldalba. Gyermekkoromban legkedvesebb sétám a folyóhoz vezetett, ahol órakhosszat papírhajókat eregettem a vízen. Arra gondoltam, hogy ezek a kis hajók egyszer csak eljutnak a tengerhez, ahová én kimondhatatlanul vágyódtam. Vonzott a végtelen víz, vonzottak az ismeretlen tájak, s vonzott a nagy kaland, a távoli vidékek mesés gazdagsága. Amint múltak az évek, mindig erősebb lett bennem a vágy a tengeri utazás után, nem riasztott az sem vissza, hogy két idősebb bátyám évekkel ezelőtt nekivágott a világnak és egyik sem tért haza.
Édesapámnak sok fájdalmat okozott a természetem. Azt szerette volna, hogy ügyvéd legyek, s szorgalmasan bújjam a vastag jogi könyveket. Én azonban őszintén megmondtam, hogy nem érdekel a jogtudomány, nem akarok megtelepedni az álmos kisvárosban. A tengerre vágyódom, meg akarom ismerni a távoli világot, s kincsekkel megrakodva akarok hazatérni.
Fátyolos szomorúság húzódott édesapám szemébe, amikor ezeket a szavakat meghallotta. És könnyes szemmel kért hogy verjem ki a fejemből a kalandos terveket, gondoljak bátyáim sorsára. - Ne kergesd a boldogságot - mondta - a távoli vidékek szépségében vagy az arany csillogásában. A boldogságot mindannyian a lelkünkben hordjuk. Tekints a lelkedbe, ott keresd a boldogságot, keresd a szerénységben, békességben, nyugalomban! Vissza