Én, Claudius/Claudius, az isten

Előszó

ELSŐ FEJEZET
En, Tiberius Claudius Drusus Germanicus, ez, az és amaz (mert nem akarom untatni az olvasót címeim végtelen sorával), akit egykor, nem is olyan régen, barátaim, rokonaim és munkatársaim „Claudius a hülye", „Az a Claudius", „Claudius a dadogó", „Clau-Clau-Claudius" vagy legjobb esetben „Szegény Claudius bácsi" néven emlegettek, most nekikezdek, hogy megírjam életem furcsa történetét legkorábbi gyermekkoromtól kezdve és évről évre folytatva, amíg csak el nem érem a változásnak azt a sorsdöntő pontját, amikor körülbelül nyolc évvel ezelőtt, ötvenegy éves koromban váratlanul belekerültem az „arany veszély" sodrába, amelyből azóta se tudok kikászálódni.
Ez egyáltalában nem az első könyvem. Valójában az irodalom és főleg a történetírás - amelyet fiatalember koromban itt tanulmányoztam Rómában az akkori legjobb mesterek alatt - volt az egyedüli foglalkozásom, egyedül ez érdekelt, több mint harmincöt éven keresztül. Olvasóimat ne lepje meg hát gyakorlott stílusom: csakugyan Claudius maga írja ezt a könyvet és nem valamelyik titkára, se nem egyike azoknak a hivatalos történetíróknak, akiknek a közéleti férfiak el szokták mondani emlékeiket, remélve, hogy a hivatásos történészek elegáns írásmodora elleplezi mondanivalójuk lapos és vérszegény voltát, és a sok hízelgés elhomályosítja bűneiket. Jelen munkámban, az összes istenekre esküszöm, én magam vagyok a titkárom és hivatalos történetíróm: én írom ezt a történetet tulajdon kezemmel, és vajh' milyen előnyökre számíthatnék önmagamtól önbókok révén? Hozzátehetem még, hogy nem ez az első önéletrajzom. írtam már egyet nyolc kötetben a városi levéltár számára. Unalmas egy mű, amelyet akkor sem becsültem sokra és amelyet kizárólag csak azért írtam, hogy a közóhajnak eleget tegyek. Hogy őszinte Vissza