Rivalda nélkül

Előszó

Az állandó hivatásos magyar színházművészet az 1990-es esztendővel - korát tekintve - belépett a harmadik évszázadba. Színházi lexikonirodalmunk ennél jóval fiatalabb: korszakoknak kellett eltelnie és lezárulnia ahhoz, hogy a nagykorúsodás pozíciójából visszanézhessünk színházi életünk tegnapi, tegnapelőtti világára, színházi személyek és intézmények sorsának alakulásán át vizsgálhassuk helyünket, kivívott rangunkat Európa színházművészetében. "Ezelőtt 40-50 évvel még a vidéken ha elhalt színművészetünk egy-egy buzgó bajnoka, csendesen minden pompa és zaj nélkül adták át hűlt tetemét a földnek és rövid idő múlva feledésbe ment a küzdőnek az emléke"... - írta A Színpad című színházi szakfolyóirat 1874. április 16-i száma. "Hála a haladásnak..." - védi megkönnyebbülten a cikkíró - a múlt század derekára megváltozott a helyzet. Annyiban igaza lehetett, hogy a magyar színművészet megvívott csatái nyomán nagykorúsodott: a fővárosban több lett a magyarul megszólaló színház, az országot több tucat színtársulat járta. Egy-egy hírnévre szert tett művésznek, földi élete végén kijutott a díszes temetés, esetleg egy díszsírhely valamelyik temetőben. Ám csak a színművészet fennállásának centenáriumi évfordulója tudatosította azonban, hogy ennél többre van szükség: A jövő a színházba járó nemzedékeinek okulására mielőbb meg kell örökíteni a személyek sorsában is tetten érhető, gyorsan tegnappá váló múlékony jelent. "A külföldön, melynek színészete alig régibb valamivel a magyar színművészetnél, minden nemzetnél összegyűjtve találjuk kisebb-nagyobb Lexiconban a kiválóbb színművészek, színműírók és színikritikusok életrajzait abc rendbe szedte rövid, de tájékoztató méltatásuk kíséretében. Az európai nemzetek közül egyedül állott a magyar nemzet máig, melynek ilynemű megbecsülhetetlen törzskönyve nem létezett..." - írta 1893. június 1-jén egy másik színházi lap. Bár a megállapítás több vonatkozásban vitatható, végső mondanivalójában sajnos igaz: egy évszázaddal a magyar színészet létrejötte után nincs még forgatható, olvasható magyar színházművészeti lexikon!
Az európai nemzetek ezen a téren változatos képet mutatnak: a németeknél, a franciáknál több olyan mű is olvasható, amely lexikonnak is felfogható. A németalföldi államok - jóllehet fejlettségi fokuk messze megelőzet hazai viszonyainkat - nem rendelkeztek színházi lexikonnal, a hollandoknak például máig nincs, és ha kelet felé tekintünk, ott is találunk államokat, amelyek máig sem dolgozták fel lexikonszerűen színjátszásuk történetét. Elmaradottságunk ezen a téren nem vitatható, ám viszonylagos. Az a tény, hogy az 1893-as színházi lap egy szerkesztői ív terjedelemben közreadta dr. Váli Béla A-tól Cs-ig terjedő gyűjtésének eredményeit, jelzi, hogy tudatosult a lexikon hiánya. Az első részt nem követték újabbak. Lugosi Döme 1908-tól kezdve évente közölte a Magyar Művészeti Almanach hasábjain - ahogy ő nevezte - "gyönge kísérletét," az első színművészeti lexikont. Az utolsó békeévben, 1913-ban az M betűig jutott el, s világos volt a szándéka, hogy kötetben is szerette volna megjelentetni munkáját, de talán a közbejött világháború miatt ez a mű is torzó maradt. Az évek mégsem múltak el nyomtalanul, voltak már részmunkák, amelyek egyengették az utat az egyre szükségesebbé váló nagyobb szintézis felé. Ilyen műnek tekinthető dr. Némedy Gyula 1911-ben Szegeden kiadott munkája, A színháztudomány kis lexikona, amelyben nem színészsorsokat vagy intézménytörténetet foglal össze, hanem a színházi fogalmak magyarázatát adja, mintegy megalapozva későbbi lexikonok egyik nagyon fontos összetevőjét. A színházi fogalmak címszavai területén sokkal lassúbb a változás, s így későbbi lexikonszerzők is jól tudták használni dr. Némedy Gyula munkájának eredményeit. Vissza