Rippl-Rónai József írásaiból

Előszó

Az én művészi életem egy nyitott könyv. Hosszú időn át magamra voltam hagyva, de meg is szenvedtem érte. Isten a megmondhatója. Ma azonban nincs panaszom, rendben van a szénám. Jókedvvel dolgozom, serkent a munkára minden, ami itthon szép és művészi. Motívumokban oly gazdag ez a kis agyonsanyargatott, megnyirbált országunk, a mi szép Budapestünk, aminek párja nincs, hogy emiatt igazán nem kell átlépnünk a határon, annyi az impresszió, hogy kimeríthetetlen.
Művészi életem eleje Münchenbe vezet vissza. Irányítóm egy Istentől megáldott tehetségű ember volt, az öreg Herterich. Szerette volna, hogy örökké az iskolájában maradjak, de én Párisba igyekeztem, éreztem, hogy ott jó a talaj, még igen sokat lehet tanulni. Ott van az igazi művészet Mekkája. De ott volt Munkácsy is, a nagy művész, a nagy vonzerő. Legjava rajzaimat megnézte és magához vett. Műtermében dolgozhattam vele kettesben. Néhány évig éltem tanácsaival, volt idő, mikor nála ettem - velük -, és náluk laktam egy nyáron át.
Puvis de Chavannes hatása alá kerültem akkor, amikor mások Bastienre esküdtek; tőle tanultam megismerni a természetet, dacára, hogy azt stilizálta. Én még eddig szebb tájképet nem láttam senkitől, mint az ő Nyár és Tél képe. Természetemnél fogva impresszionista vagyok - az egyszerrefestés híve - ami nálam a hosszú búvárkodásnak, "keresés"-nek az eredménye. Azt hiszem, a régi mesterek ilyenformán képzelték e' freskóik megfestését. Nem gondolnám, hogy rossz útra tévedtem. Szerencsémre, festeni senki sem tanított meg, nem is volt - egyéniségemnél fogva - semmi kedvem hozzá. Azért festek úgy, ahogyan festek. Vissza