Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól (dedikált példány)

Előszó

RIPPL-RÓNAI IRODALMI KAPCSOLATAIRÓL
- KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SOMOGYI SAJTÓRA '
LACZKÓ ANDRÁS
Rippl-Rónai József a Mars-mezei Szalon 1894-es kiállításán többek között öreganyám című képével szerepelt, s ez a festmény külön is kiemelve hozott sikert. Az egyik párizsi műkritikus „abszolút csodálatra méltó"-nak nevezte, majd azzal folytatta, hogy „ez az erőteljes kép az öregség végtelen szomorúságának költészetéről énekel. Baudelaire az ő 'kis öregasszonyaiban' nem szomorúbb és szívbemarkolóbb."1 A he SoíVlban megjelent írás dicsérő soraiból az utolsó kettő érdekes számunkra, amelyekben a szerző párhuzamba állította a képet a költészettel, illetve a nagy szimbolista lírikus verseivel. Elsők között (vagy inkább: elsőként) figyel föl arra a francia újságíró, hogy Rippl-Rónai művészete mily szorosan kapcsolódik az irodalomhoz, s abból is a századvég modernista törekvéseihez. S hogy itt nem a véletlen játékáról vall szó, azt (még a festő Emlékezéseiben körvonalazott tények előtt) az egyik elsőként megértő magyarországi méltatása is mutatja. Lyka Károly a Budapesti Napló hasábjain írta 1900 decemberi hazai tárlatáról: „Különállni, külön utakon járni: körülbelül ez a vágy hajtja Rippl-Rónait, amikor vastag tollával néhány vonást vázol, vagy üvegformát, asztalt szupraportot tervel, vagy könyvtáblát készít, avagy színes párából összeszövi az ő különleges asszonyfiguráit. Ez a vágy lobog különben minden igazi egyéniségben, és ez a vágy bántja leginkább a nyárspolgárt, aki csordatermészetű lévén, hőh óhajtja, hogy minden juhocska egyforma legyen az akolban
Eszünkbe jut egynéhány író, aki hősnőjét leírván, beszél elefántcsont sziliről és keblekről, melyek hasonlatosak a fehér márványhoz. Senki sem akadt még, aki ezeknek az íróknak a szemére lobbantotta volna, hogy elefántcsont színű arc és fehér márványból való kebel nincsen a természetben. A java írók büntetlenül írhatták le ezeket a jelzőket: az olvasó megérezte, hogy egy-egy ilyen szóval meg van adva valamely jellemző vonás. Rippl-Rónai most megfesti ezt a hasonlatot, és íme, kiátkozzák ."2
A két egymástól független véleményben nem csak az a fontos célzás rejlik, hogy Rippl-Rónai piktúráját értékelve nem elhanyagolható az irodalmi párhuzam; legalább ilyen lényeges még, hogy az ebből eredő és erre épülő kapcsolatok hálózatát áttekintsük, bizonyítandó, hogy az új művészeti jelenségek nem elszigetelten, hanem a „múzsák testvérisége" jegyében jelentkeztek a magyar századforduló után. Rippl-Rónai életpályája, Emlékezései és gazdag levelezése tele van olyan adalékokkal és utalásokkal, amikből határozott literatúrai érdeklődés körvonalazódik. Édesanyjának írta 1894-ben: „Nincs semmi, ami engem
34 Vissza