A magyar irodalom főirányai

Előszó

Az óczeán első pillantásra végtelen, mélységében mindenütt nyugodt, mindenütt egyenlő víztömeg. Pontosabb vizsgálatok azonban kiderítik, hogy a tenger fölszíne alatt különböző áramlatok kanyarognak, hogy a tengerben is óriási folyamok hömpölyögnek, melyek medre - maga a tenger. Ez áramlatok mindegyikének megvan a tulajdon iránya, a tulajdon gyorsasága, a tulajdon hőmérséklete, megvan neki a maga chemiai minősége és a maga állat- meg növényvilága. Távolról jön és messzire megy: mélységes árja különböző égöveket szel át és különböző vilgárészek partját mossa.
Így van ez műveltségünk fejlődésében is. Benne is találunk ellenállhatatlan áramlatokat: eszmefolyamok szakadnak benne, melyek távol partokról hozzánk kanyarodtak, hol enyhébb éghajlatok tavaszát, hol idegen világok parti jegét hozván magokkal. Mint a tengeri térkép a tengeri áramlatokat, úgy mutatja irodalmunk története szellemi fejlődésünk áramlatait; különben irodalomtörténetünk nem volna egyéb könyvek történeténél, vagy időrendbe szedett életrajzoknál. Nincs modern nép, nincs modern irodalom, mely elszigetelten fejlődött volna; minden riodalom elfogad hatásokat, földolgozza nemzeti egyénisége szerint és ismét tovább vezeti az impulsust. A XIX. század tudományos kutatásának ép az képezi egyik fő sajátságát, hogy ki iparkodik mutatni a különböző kulturák kölcsönhatását, az eszmék e geographiáját - ha szabad magam így kifejeznem. Vissza