Királyi dráma

Előszó

Részlet:
Valami büzlik Dániában. Csak az a kérdés: micsoda? Egy királyságot ezért a valamiért! Ez az ismeretlen, hatalmas, rettenetes valami kikezdi, elrothasztja, szétbomlasztja a mi királyságunkat.
Hamletet játszani nem lenne tanácsos nálunk. Az udvari szinpadról ezt a tragédiát, mint az államra nézve veszedelmeset, felsőbb paranccsal le kellene tiltani. Egyáltalán, ez a dán herceg... Hogyan mondhat monológot egy királyi herceg olyasmiről, hogy mi jobb: lenni vagy nem lenni? A királyi herceg egyszerüen van. És kész. Sőt. A hercegből király is lehet, még hozzá Isten kegyelméből király... Legyen hozzá Isten kegyelmes! Oh, az örökös agymarcangoló tépelődés - a szerencsétlen dán herceget értem -, Hamlet herceg egész nyomoruságos életében valószinüleg nem csókolt soha senkit. Oda kellett volna adni neki az ő Ophéliáját és egy-kettőre mindent rendben látott volna Dániában, s az egész birodalom édes illattal lett volna telve a számára. Persze, igy aztán a boldogult Claudius király udvarában több maitreset kellett volna számitani a háztartásban, - hiszen Ophélia nem volt egyenrangu születésü.
Annál jobb! Ő excellenciája, ő dán Felségeiknek udvarmestere vigan nevet a markába. Nem baj, ha büzlik is valami Dániában. Ez semmi. Hamlet herceg, a trónörökös hadd csókolgassa az okos Pollonius aranyos leánykáját. S mire ő királyi fenségéből Isten kegyelme által király lesz, annyira hozzászokik már Dánia rothadásához, hogy nem is érzi többé a pestis szagát. Az udvarnál minden kiáradó vizerecskét megfelelő csatornán kell levezetni. Ezen fordul meg minden. Hagyják tehát, Isten nevében, hogy Hamlet herceg megcsókolja Opheliáját és... Hamlet herceg nem filozofál többé. Vissza