Előszó
Indulás.
Hát végre mégis eljött a május Princetonba. Most már nem lehetett kételkedni benne. A tavaszi szellő, mely hálótermünk tágra nyitott ablakain át surrant be hozzánk, virágzó gyümölcsösök...
Tovább
Előszó
Indulás.
Hát végre mégis eljött a május Princetonba. Most már nem lehetett kételkedni benne. A tavaszi szellő, mely hálótermünk tágra nyitott ablakain át surrant be hozzánk, virágzó gyümölcsösök illatát hozta, rügyező fák és bimbózó virágok kifejezhetetlen édességét. A nap folyamán nem vettem észre ezeket a jó szagokat, de most, hogy eljött az este, betöltötték a levegőt és elárasztották dolgozószobánkat.
Kirohantam a szobából az élettől lüktető, árnyékos kertbe. Sohasem láttam még ilyen szépségtől, költészettől itatott éjszakát! Ha a szobatársaimra gondoltam abban a vezeklőcellában, elfogott a türelmetlenség.
Az elragadtatás hulláma csapott át rajtam. Ifjúság, - nincs drágább kincse az életnek. De hiszen ez a kincs az enyém, ez az ideiglenes, mulandó, drága kincs most az enyém, hiánytalanul és tökéletesen! Mihez is fogok kezdeni vele?
Romantika, ez volt az, amire leginkább vágytam. Éhes voltam a tenger, a távoli kikötők, idegen mosolyok romantikájára. Arra vágytam, hogy hajóra szállhassak, akármiféle hajóra s elvitorlázzam vele, talán Kínába, talán Spanyolországba, talán a Déli-tenger szigeteire s ott ne csináljak semmit egész nap, csak heverjek a tengeráztatta fövenyen és majmokkal szedessem a kókuszdiót.
Vissza