Rézpénz I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Augusztusvégi hűvös délután. Bent az erdőben, a sűrű rengetegben rezdületlen nyugalmú, vadzöld lombkorona ül a köpcös fatörzseken. De az erdőirtások napsütötte facsonkjai között sápadtan kókadozik már a fű. A kis szárnyvasút ott vezet keresztül, az erdő kellős közepén, keskeny, fehéren villogó csíkot hasítva az erdő tölgyfalanxának testébe, hosszú, hosszú kilométereken át. A pályatest két oldalán, a keskeny sínek fölött, mint valami pompás, ünnepi sátor, összeborulnak a fák.
Magas kéményű, törpe mozdony pöfög az erdőben, a lombkorona-alagút alatt. Szuszog a kis mozdony, pöfög, erőlködik. Magas a kaptató ezen az erdőhajlaton s a kis mozdony bizony megviselt, ócska szerzet. Tág küllőjű, óriási kerekei búsan lötyögnek két oldalán. Naponta hatszor szalad le s föl a kanyargós szerpentin úton. A szépséges marosmenti fennsíkról indul el és onnan törtet szorgalmasan a tölgyfa - rengetegen át, föl a fenyők közé, míg megérkezik a havasalji gyártelepre.
Fönt, a hunyadmegyei havasok között, fenyveserdők koszorúzta völgykatlanba zárva, kis gyártelep épült, valamikor a nyolcvanas évek elején. Fél évszázada ma ennek. Azóta... azóta sok minden megváltozott ezen a tájon. A marosmenti fennsíkot nem hívják már Kenyérmezőnek s a hegyvidék vicinálisa is újnevű állomások között döcög, míg gyantaillatú fenyődeszka rakományt cipel, vagy az acélgyár súlyos küldeményei alatt roskadozik. A keskeny síntest, rozsdásan és fájdalmasan zörög ilyenkor... Vissza