Lysias

Előszó

Eleusisból jöttek visszafelé, ahol résztvettek az ünnepen, mely kilenc napig tartott. Gyönyörű, meleg októberi nap volt s a három lovacska tikkadtan poroszkált a Szent Üt egyenlőtlen, szürkéskék kőkockáin, melyek Hymettos kőbányáiból kerültek elő. A kövek szikráztak a lovak patái alatt, az útmenti platánok csak a gyalogjáróknak adtak árnyékot, akik nagy tömegben, rendetlenül és hangos beszéd közben igyekeztek Athén felé. Lysias nézte őket, amint elhaladt mellettük. Ez már nem volt az az elragadtatott tömeg, mely díszes ruháiban, a Pompeionnál felsorakozott és himnuszok éneklése közben, tömött processzióban vonult Eleusis felé.
Az asszonyok, fejükön és vállukon gabonával és virágokkal telt kosarakat vittek. A virágok közt legtöbb volt a nárcisz. A férfiak pedig ott kígyóztak a magasra emelt faszobor mögött és Jakhos! Jakhos! kiáltásuk megtöltötte a levegőt. Kerameikoson végig, az Akadémia útján, meg nem szűnt éneklésük. Szemük lázas fényben csillogott s ha a közeli tanyák népe, amely már várta őket, elébük került az utón: Evőé Jakhossal üdvözölték őket és meglóbálták fejük fölött az isten faszobrát. Akkor ünnepélyesek és lelkesültek voltak, de a kilencnapos ünnep kissé megzilálta, kifárasztotta és valószínűleg fásulttá is tette őket. Hanyagul vonszolták magukat előre és arcukon az átélt élmények kimerültsége látszott. Vissza