Figuratív képek

Fülszöveg

AJÁNLÁS
Konkoly Gyula figuratív képeit önálló kiállításon eddig még nem láthattuk. A figurativitás szempontja, mely napjainkra a 20. század második felében is használt stílustörténet elé került, képeinek eddig feltáratlan összefüggéseire világít rá. Ezek társadalmi-történelmi és politikai vonatkozások, azaz egy olyan tematika, mely - dacára a korunkban Közép- és Kelet-Európában e területeken zajló, átható és felforgató változásoknak - alig látszik nyomot hagyni művészetünkben. Az tehát, ami velünk napjainkban történik, aminek hiányát kortárs művészetünkben olykor a művészetkritika szóvá is teszi, jóllehet a nyugati civilizáció egyes megoldásra váró kérdései (gender politics, faji megkülönböztetés, a politika és pénzgazdaság önmechanizmusainak megfékezése) a nyugati művészet racionálisan feltáró és kritikus, reflektív-ironikus módján nálunk is meg-megjelentek. Közép- és Kelet-Európában és a hozzá történelmileg kapcsolódó Közel-Keleten azonban más történetek is zajlanak, az... Tovább

Fülszöveg

AJÁNLÁS
Konkoly Gyula figuratív képeit önálló kiállításon eddig még nem láthattuk. A figurativitás szempontja, mely napjainkra a 20. század második felében is használt stílustörténet elé került, képeinek eddig feltáratlan összefüggéseire világít rá. Ezek társadalmi-történelmi és politikai vonatkozások, azaz egy olyan tematika, mely - dacára a korunkban Közép- és Kelet-Európában e területeken zajló, átható és felforgató változásoknak - alig látszik nyomot hagyni művészetünkben. Az tehát, ami velünk napjainkban történik, aminek hiányát kortárs művészetünkben olykor a művészetkritika szóvá is teszi, jóllehet a nyugati civilizáció egyes megoldásra váró kérdései (gender politics, faji megkülönböztetés, a politika és pénzgazdaság önmechanizmusainak megfékezése) a nyugati művészet racionálisan feltáró és kritikus, reflektív-ironikus módján nálunk is meg-megjelentek. Közép- és Kelet-Európában és a hozzá történelmileg kapcsolódó Közel-Keleten azonban más történetek is zajlanak, az eseményeket történelemként megéljük, s ennek - mint Konkoly kiállítása mutatja - más reprezentációs módjai is lehetségesek.
Birodalmak és országok szűnnek meg és jönnek létre régiónkban, diktatúrák, háborúk pusztítanak, kisebbségek és népek felszámolása zajlik, kavarog a múlt a jelenben, évszázadok kimunkálta értékek mennek veszendőbe, katasztrofális környezeti ártalmaknak vagyunk kitéve és ilyeneket idézünk elő, a fizikai-anyagi és szellemi tekintetben önmagát túlélt és elmélyült feudális társadalmi osztálykülönbségekre a kiváltságok szerint épül rá a múlt- és értékmentes, praktikus és érzéketlen információs civilizáció, mely a megoldás csalóka illúzióját kínálja stb. Alapvető létkérdéseink vannak, amik nemcsak a testünket, tudatunkat, de sorsunkat és egész emberi valónkat meghatározzák. Ezek elemi erejét Konkoly az ember mint figura festői megragadásával jeleníti meg.
Ez már önmagában eléggé szokatlan, s arctalan emberiséget produkáló, ráadásul még ezt is virtualizáló, ily módon el is értéktelenítő korunkban nem könnyű. Épp ez Konkoly utóbbi másfél évtizedben folytatott kísérletének lényege, aminek gyökerei az 1960-as évek társadalmi-művészeti forrongásaihoz nyúlnak vissza. Hatalmas vásznainak történelmi életképei éveken át készülnek, mint a 19. századi történelmi festőké. Bennük a politikum, a mindannyiunk húsába vágó napi kérdések - a klasszikus művészetfogalom Fülep Lajos által észlelt kritériuma szerint - a történelem, a Biblia, a művészet- és irodalomtörténet valóságában mártóznak meg, azaz abban, amit az emberi nem, ha nem is mint örökkévalót, de mint magánakvalót, mint esszenciális tapasztalatot a világról, létrehozott, megfogalmazott. így történetfilozófiává minősül a világunkról alkotott kép, mely teljességgel különbözik az ezeket a tapasztalatokat már nem ismerő, globális és globálisan érvényesnek tekintett, ismert történetfilozófiáktól.
Konkoly az egyes társadalmi témákat felfejtő, azokat racionalizáló kortárs művészeti módszer helyett a klasszikus képi összegzés lehetséges módját munkálta ki, mely egyszerre elsődleges (ábrázoló-megjelenítő) és reflektív jellegű. A festői gesztust valóságteremtőnek tekinti, s a kultúrákban kikristályosodott, elvont vagy radikális valóságtapasztalatokat festői úton újrafogalmazva azokat ma is érvényesnek mutatja. Ezeket szembesíti a globális vizuális (filmes, fotós) információkkal, amik - megfestve - illúzióból realitássá válnak. Egy képbe vonja a civilizáció realitásait és illúzióit. Ezzel a régiónkban - és talán az egész világon - ma is meglévő kettősséggel - ami olykor ironikusan is értelmezhető - az ember alkotta világot jellemzi, az azt egyirányúsítani kívánó mechanizmusok ellenében. Az ábrázoló művészet legsajátabb kérdésével összhangban (realitás, illúzió vagy absztrakció-e a kép), ami, úgy tűnik, a művészet kérdéséből mára a valóság kérdésévé vált.
Keserű Katalin Vissza