Retroaktív

Fülszöveg

Van egy fénykép. A fényképen két, ál-antik hős csavarja magára tógáját. A hitelesség kedvéért mindezt egy timpanon előtt teszik, kerítve még egy harmadik portrét
a kompozícióhoz, másolatban rómait. Ahogy ott ülnek mezítlábasán, abból kiderül,
hogy az idő számukra nem jelent semmit. Gesztusuk az idő eleven cáfolata: Kőnig
Frigyes és Lengyel András rábökött a koordinátatengely egy pontjára, és szabadon
belehelyezkedett a világnak egy kiválasztott korszakába.
Minden tréfás felhangja ellenére érezhető ennek a szerepjátéknak az a komolysága, melyet a művészet korlátozhatatlanságára való célzásként kell értenünk. Arra
utal, hogy a művészet nem lezárt fázisok kapcsolódás nélküli egymásutániságát jelenti, hanem összefüggések rendszerét, mely rendszert az idősíkok törvényeitől
függetlenül kell értelmezni. Eszerint nem jelenti egy kor deszakralizációját, ha év-
századokkal később folytatjuk a félbemaradt vizuális dialógust, vagy, eljutva a végső lehetetlenségig, fizikai jelenvalóságunkkal erősítjük a kapcsolatot.
Ez a nyíltan vállalt, deklarált művészi szabadság meglehetősen ritka a mai magyar képzőművészetben. Annál is inkább, mivel a mutatvány kettős: a művészet és
a művész helyzetét határozza meg. A formai eklekticizmus (mint az elemek szelekciójának szabadsága) természetesen mindenkori, ismétlődő jelenség, különösen a
modernizmus utáni művészetben, de nem az a művész önmeghatározásának és
művészethez való viszonyulásának csaknem humanista jellege. Kőnig Frigyes komolyan veszi a művészetet és valószínűleg ebből ered, vagy erre hat vissza a benne munkálkodó szívós megismerési szándék. Az általa létrehozott .tudományos
gyűjtemény", vagyis eddigi művészete a festészet azon periódusaihoz szervesül,
melyekben a tapasztalati jellegű objektív megismerés a döntő. A19-20. század empirikus hajlamú művészei (Cézanne, Seurat, Kandinszkij) kapcsán jelenti ki Hannes
Böhringer, hogy „Miként a reneszánsznak a maga idejében, a modern művészetnek
is a tudományéhoz hasonló, ismeretelméleti igénye van. A modern művészet kutatás, variálódó sorozatokban ellenőrzött kísérlet"'. Kőnig művészi attitűdje eszerint
sokkal inkább kötődik elmúlt, ismeretelméleti meghatározottságú korszakok, így a
reneszánsz, a 19. század, vagy a modernizmus művészi magatartásformáihoz, mint
saját korához. Ennek oka a már említett kutató, megismerő hajlam, a tudományos
alapú vizsgálódás, de az is, hogy saját kora nem tekinti föltétlenül természetesnek
a művészi alternatívák szabad kiválasztását, és nehezen tűri a besorolhatatlanságot. Vissza