A Magyar Tanácsköztársaság központi szervei és pecsétjeik

Előszó

Részlet:

"Aki a Magyar Tanácsköztársaság fennállása idején létrejött dokumentumokat behatóan tanulmányozza, felfigyel a legtöbb iraton fellelhető pecsétekre. Pecsétet természetesen a megelőző és a következő időszak - a polgári demokratikus forradalom és az ellenforradalom - iratain éppúgy találunk, mint a tanácsköztársaságiakon. Utóbbiak feltűnő sajátossága azonban, hogy túlnyomó többségük kimondottan tanácsköztársasági jellegű, formájuk, szövegük eltér a korábbi és későbbi pecsétekétől. Ha meggondoljuk, hogy a Magyar Tanácsköztársaság mindössze néhány hónapig állott fenn, úgy ez már magában véve is figyelemre méltó eredmény. Ha azután jobban elmélyedünk a pecsétek tanulmányozásában, igen sok érdekes és jelentős dolgot tudhatunk meg a Tanácsköztársaság hivatali szervezetéről, az egyes intézmények szervezeti változásairól és átalakulásáról, olyan dolgokat is, amelyekre vonatkozólag egyébként nem rendelkezünk adatokkal. Ily módon rájövünk arra, hogy a pecsétek tanulmányozása hasznos kiegészítője lehet az adott történelmi időszak tudományos feltárására irányuló törekvéseknek. Ez a felismerés vezette e munka szerzőjét arra, hogy megkísérelje összeállítani a Magyar Tanácsköztársaság pecsétgyűjteményét. Ehhez viszont foglalkozni kellett általában a pecsétek kutatásának és konkrétan a jelenkori pecsétek kutatásának eddigi történelmi tapasztalataival, jelenlegi helyzetével.
Évezredek óta - szinte az írásbeliség kezdetétől fogva - az uralkodók, hadvezérek, főpapok, főurak és tisztségviselők aláírásukat pecséttel erősítették meg. A dokumentum érvényességét, hitelességét és - ami a kutatás szempontjából különösen fontos - eredetiségét a pecsét bizonyította. Ennélfogva a pecsétekkel foglalkozó tudományág - a szfragisztika - a régi időket kutató történettudomány fontos segédtudománnyá vált.
Geschichte der Siegel ("A pecsétek története") című alapvető művében Gustav A. Seyler német történész így határozza meg, mit ért pecséten: "Pecsétek, vagyis: mélyítve vésett formák lenyomatai, amelyek iratok hitelesítésére (Bekräftigung) vagy tulajdon lezárására (Obsignation) szolgálnak..." Hasonló eredményre jut Wilhelm Ewald: SIegelkunde ("Pecséttan") című munkájában. Abból indul ki, hogy a pecsét szónak kettős jelentősége van: egyrészt a pecsétnyomó, másrészt a lenyomatot jelenti, de - félreértések elkerülésére - tanácsosnak tartja csupán a lenyomatot nevezni pecsétnek.
Kumorovitz Bernát, a magyar pecséttan kiemelkedő művelője szintén a pecsét szó kettős jelentőségéről beszél: 1. a negatív ábrázolás, vagyis pecsétnyomó; 2. a pozitív lenyomat, amelyet viaszon vagy fémen állítanak elő, és amelyet a gyakorlatban egyedül neveznek pecsétnek. Vagyis ugyanarra az eredményre jut, mint Seyler és Ewald: pecsét=lenyomat; pecsétnyomó=az a vésett formákkal ellátott eszköz, amellyel a pecsétet előállítják. Mindhárman, és a pecséttannal foglalkozó valamennyi régebbi munka, pecséten kizárólg lágyított anyagba - viaszba, fémbe, agyagba - nyomott lenyomatot értenek.
Kumorovitz külön foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy az újkorban a pecsétek használata, jelentősége nagyon csökken, ha nem is szorul ki teljesen. Valójában a fent leírt pecsétek használata ma már egészen szűk területre korlátozódik. Ezzel szemben az újkorban keletkezett valami új, ami nagymértékben elfoglalta a régi pecsétek helyét, és az írásbeliség óriási méretű elterjedése folytán maga is hatalmas mértékben terjedt el - és ez a festékes pecsét. A szfragisztika tudósai ezt teljesen ignorálják, mivel figyelmük csupán a középkorra terjed ki, a modernkori történettudomány és segédtudományainak kutatói pedig még nem jutottak hozzá, hogy enek feltűnésével, elterjedésével, jelentőségével behatóan foglalkozzanak." Vissza