A múlt érintése

Előszó

A nagybányai bányakerület főmérnöke és barátai, miután befejezték a szokásos hétvégi összejövetelüket, már késő este volt. Az égbolt csillagokból szőtt hálója alatt, békésen pihent a Zazar-parti bányaváros. A levegő, csípős hideg volt, olyan, mint az, a téli csillagfényes éjszakákon szokott lenni. Ennek ellenére, Szellemy Géza főmérnök arra gondolt, hogy most jót tenne neki egy esti séta. így gyalog indul haza. Mialatt a kihaltnak tűnő utcán mélyen elgondolkodva hazafelé bandukolt, a gyönyörű felhőtlen bársonyfekete téli égen, szinte szikráztak a távoli csillagok. Mintha gyémántból lettek volna, melyek a világ ismeretlen végtelenségét, s íratlan törvényeit, benne az emberi érzelmek és gondolatok polaritását, az önzetlen jóságot és az elvakult gyűlöletet lennének hivatottak hirdetni.
Ma gyönyörű az ég, gondolta a főmérnök anélkül, hogy egy pillanatra is megállt volna. S közben észre sem vette, hogy az utca békésen pihenő házainak kéményei, vígan eregetik a füstöt, és a háztetőkről kisebb-nagyobb dárdahegyekhez hasonló jégcsapok lógnak alá. A városka utcája kihaltnak tűnt, s jeges csönd vett körül mindent, csak a csillagok és a kis udvarral körülölelt vékony sarló formájú hold, megfoghatatlan halványkék sugarai kísérték a főmérnök lépteit. Az útja során, amikor már úgy érezte, hogy a hideg kezd a kabátja alá is bebújni, egy pillanatra megállt, hogy felhajtsa a kabátja gallérját és megigazítsa a nagykarimájú fekete kalapot a fején. Borzasztóan hideg volt, szinte sütött. Aztán, a hó mindent bevilágító fényénél, amikor a főmérnök hirtelen hátratekintett, egy kis fekete kóbor kutyát pillantott meg, aki egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét. A kutya, amely észrevétlenül bukkant fel mögötte, egyenesen szemébe nézett, mintha kérni szeretett volna tőle valamit. Talán fázott és éhes volt, ám az is lehet, hogy nem alamizsnára várt, hanem csak egy kis törődésre vágyott. De nem merészkedett a főmérnök közelébe. Vissza