Requiem egy országrészért

Fülszöveg

Hallod-e, kedves Olvasó, a harangok zúgását? Noha évtizedek távolából, a közép-európai föld erőszakkal eltömött repedéseiből tör is elő a sirató harangszó, ma is tisztán, érthetően szól, és mély fájdalommal hömpölyög végig a meggyötört tájon, élő visszhangként járva át a hűséges szíveket. Azt kérded, kiért-miért szól a harang, kiért-miért e szívszorító rekviem? Mindazokért, akik meghallják, akik a magukénak érzik, akik tudják, hogy akkor (1918-ban? 1938-ban? 1945-ben? 1956-ban?) és ott elvesztettek valamit... Meglehet, mindannyiunkért szól, hisz egy ország, egy nemzet szívéből-lelkéből kiszakadt darab(ka) is mindig közös veszteség.
Peéryt, a megindítóan szép Requiem szerzőjét -miként nagy emigráns társait - a "hazai" hivatalos irodalomkritika a legméltatlanabbul mellőzte, agyonhallgatta. A gondolat nagyságát, a kifejezésmód minőségét tekintve - nemcsak az olyan kiváló emigráns íróink mellett a helye, mint pl. Cs. Szabó László, Mátrai Sándor, Szabó Zoltán és mások, hanem művei az egyetemes magyar közírás és esszéirodalom értékeit gyarapítja "Bizonyos - szögezi le dr. Görömbei András az Előszóban -, hogy (...) a Requiem... az életmű egyik csúcsteljesítménye."
A Requeim egy országrészért 1975-ös müncheni kiadása igazi esemény volt, amit az író neves nemzdéktársainak levelei is tanúsítanak: Gál István tényszerűen kijelenti: A régi magyar felföldről "ilyen jó összegezést és nosztalgikus visszaemlékezést eddig még nem olvastam. A 66-68. oldalig egyenesen tankönyvbe kívánkozik." Szabó Zoltán pedig Londonból pompásan árnyalt elemzést ad róla, a szuperlativuszokkal sem fukarkodva: "A Requeim, mely a tolla alól, Édes Barátom, így kikerült - remekmű" És kell-e írónak nagyobb elismerés Illyés vallomásánál?
"Nagy okulással, meghatottsággal és - vigasszal olvastam. Oly higgadt és mégis oly tettre sarkalló (...) Nemzedékünk utolsó tennivalója, hogy igaz képet - ilyet mint ez a te munkád - hagyjunk hátra azoknak, akik - én bízom benne - hozzáláthatnak az egész nép méltóságát." Vissza