Reneszánsz nagykönyv

Előszó

Az iskolában mindannyian megtanultuk, hogy a reneszánsz szó újjászületést jelent, de hogy szélesebb értelemben véve hány területen, mi mindenre alkalmazzák azóta is, felmérhetetlen.
A reneszánsz korban az „értelmiségi" ifjak figyelme a tehetséges, szorgalmas, felfedező, sokoldalú ember felé fordult. A fejedelmek, a keres, a kézművesek és a papok is a művészetekben jártas emberek voltak, környezetüket, lakhelyüket híres építészek építették, festők és szobrászok díszítették.
Ebben a korban jelentősen megváltozott a művész társadalmi helyzete és szerepe is. A középkorban kollektíven alkottak a mesterek, s csak a véletlennek volt köszönhető, ha néhány alkotó neve fennmaradt az utókor számára. A XV. században viszont már fejedelmek, városok versengtek a neves művészek kegyeiért, és támogatták tehetségük kibontakoztatását. Firenzében elterjedt az a gondolat, hogy az antik világ újraszületésének a korát élik. Ha egy festőt, szobrászt, költőt magasztalni akartak, azt mondták róla, hogy munkái épp olyan jók, mint az antik művészek alkotásai.
A reneszánsz különböző helyeken, különböző időkben indult világhódító útjára, de szülőhelye és mozgató rugója egyértelműen Itália volt. Akkoriban minden változott, minden átalakult, s kicsit minden visszanyúlt az ókori művészetekhez. Hiszen az újjászületés fogalma egyrészt egyet jelentett ezeknek az értékeknek az újbóli felfedezésével, másrészt a szellemi tevékenységek, sőt az európai kultúra teljes megújulását hozta magával. Vissza