Látám a sátánt, mint a villámlást lehullani az égből

Előszó

A vallásos hit ereje lassan, de föltartóztathatatlanul gyengül az egész világon. Manapság a vallások is világunk kihalással fenyegetett fajai közé tartoznak. A kisebbek már régen kipusztultak, s a nagyobbak - így a megzabolázhatatlan iszlám vagy a számtalan változatban élő hinduizmus - szintén rosszabb állapotban vannak, mint általában vélik.
Egyes régiókban a válság olyan lassan bontakozik ki, hogy tagadása akár megalapozottnak is tűnhet, ez azonban nem sokáig lesz így. A válság mindenütt jelen van, mindenütt gyorsul, habár eltérő ütemben. Azokban az országokban kezdődött, amelyek a legrégebben vették föl a kereszténységet, és ezekben a legelőrehaladottabb is.
A bölcsek és nagyokosak már évszázadok óta várják a kereszténység halálát, de csak most veszik először a bátorságot, hogy kijelentsék: ütött az óra. Ünnepélyesen, bár némiképp szellemtelenül hirdetik, hogy az emberiség történelme kereszténység utáni szakaszába lépett.
Természetesen szép számmal akadnak olyanok, akik más módon értelmezik a jelenlegi helyzetet. Ők nagyjából félévente „a vallásos hit feltámadását" jövendölik, és különböző fundamentalizmusokkal riogatnak. Ám ezek a mozgalmak csak elenyésző kisebbségeket vonzanak. Nem egyebek, mint a növekvő vallási közömbösségre adott elkeseredett válaszok.
A vallásos hit válsága napjaink egyik meghatározó fejleménye. Eredetét kutatva vissza kell mennünk a nagy földrajzi felfedezések korába, amikor megkezdődött a földkerekség egyesítése, vagy talán még messzebbre, azokhoz a tényezőkhöz, amelyek az emberi értelmet összehasonlításokra ösztönzik. Vissza