Előszó
A második világháborút követő újjáépítés egyik jelszava volt: arccal a vasút felé. A vasúti közlekedés feltételeinek megteremtése mellett ez azt is jelentette, hogy a MÁV a rá kezdetektől jellemző szociális gondoskodás keretében törődhetett a vasutasok életével, a vasutasgyermekek életminőségének javításával. Ennek köszönhető, hogy 1948. szeptember 1-jén megnyitotta kapuit a MAV békéscsabai nevelőintézete.
A kezdetek óta eltelt fél évszázad alatt itt nevelkedett sok száz vasutasgyerek számára a gyönyörű környezetben elhelyezkedő épületek jelentették az otthon biztonságát. Sokak számára az intézmény által biztosított lehetőségek alapozták meg a társadalmi felemelkedés útját. A nyugodt körülmények, az állandó nevelői felügyelet jobb tanulmányi eredmények elérését, számtalan sikeres életpálya alapjait teremtették meg. A szegényebb sorsú vasutasgyerekek az otthoninál jobb körülmények között élhettek, a szép környezet és az áldozatos pedagógusi munka hatására igényesebbé váltak önmagukkal és környezetükkel szemben. Anyagiakban ki nem fejezhető értékeket teremtett az intézmény az emberi léptékkel nagy időnek számító 50 év alatt.
Természetesen az alapító, a Magyar Államvasutak is sokat nyert az intézmény működtetésével, hiszen azok a dolgozók, akik biztos helyen, jó kezekben tudhatták gyermekeiket, figyelmesebben és elkötelezettebben látták el egész embert kívánó szolgálatukat.
A jeles évforduló jó alkalom a visszatekintésre. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a rendszerváltás vihara sem söpörte el az intézményt. Az új helyzethez alkalmazkodva a MÁV Rt. a nagy hagyományokkal rendelkező gyermekintézményeit alapítványi formában működteti.
Amikor a kedves olvasó, az egykori és mai nevelő, diák, munkatárs, támogató figyelmébe ajánlom a diákotthon fél évszázados történetét bemutató kötetet, kérem, hogy tisztelettel emlékezzen az alapítókra és mindazokra, akik áldozatos munkájukkal a magyar vasút egyik sikeres intézményévé tették a békéscsabai diákotthont.
Vissza