A lőrinci hengermű története

Előszó

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1972-ben kiadott jubileumi évkönyvéből a Lőrinci Hengerműről a következőket tudhatjuk meg. A gyárat 1950-ben létesítették a megszűnt Lipták-gyártelep helyén. Az üzem kizárólag durvalemez-gyártással foglalkozik, 8 mm legkisebb vastagsággal. Telepítését indokolta, hogy a negyvenes évek vége felé a megnövekedett belföldi durvalemez-igényt a meglevő kohászati üzemek nem tudták kielégíteni, a Dunai Vasmű beindulásával pedig még nem számolhattak. A gyár gépi berendezéseinek egy részét Diósgyőrből telepítették át jelenlegi helyére, ezeket azonban az évek folyamán korszerűbb berendezésekre cserélték ki. A lemeztermelés a gyár indulásától kezdve fokozatosan növekedett, a gyártáshoz az alapanyag egy részét a Dunai Vasmű és a Diósgyőri Kohászati Üzemek szállították, másik része pedig import eredetű volt. A nagyobb méretű hazai hidakhoz a lemezeket nagyrészt a Lőrinci Hengermű gyártotta, így például a tokaji, a tiszafüredi és a szolnoki Tiszahidak, valamint a dunaföldvári és az Erzsébet-híd lemezanyagait is. A Lőrinci Hengermű 1950-től 1962-ig önálló gyárként működött, majd 1962-ben a Dunai Vasműhöz csatolták, jelenleg annak budapesti gyárrészlege. Az évkönyv természetesen csak a legszűkebb információkat közli a Hengerműről, minden bizonnyal azok az anyagbeszerzők és gépgyári szakemberek, akik az üzemmel rendszeres üzleti kapcsolatot tartanak fenn, lényegesen többet tudnak a gyárról. Ők sem tudhatnak azonban többet róla, mint amit egy gyár látogatóinak egyáltalán megmutathat magából. Annak teljes képe még a légérdeklődőbb látogató előtt is rejtve marad, s csak akkor tárulkozik fel, ha életét időben és térben, mozgásában és fejlődésében, adataiban és hangulatában vizsgáljuk. Vissza