A nagy szenvedély

Előszó

Amióta az ember története a világ teremtésének történetéhez fűződik, élete változatlanul küzdelem. Azt mondja Madách Az Ember Tragédiájában az Úr: „Ember küzdj és bízva bízzál!" Azonban ez a küzdelem nem azt célozza, hogy az ember a küzködésben kimerüljön vagy éppen elmerüljön, hanem azt jelenti, hogy az ember küzdjön az élet boldogságáért.
A küzdelmek keservét az élvezetek édesítik meg. Szükséges is az életharc megvívásához, hogy a mindennapi robotos munka szürkeségét élvezetek színesítsék.
Az ember, mint tudatos lény, kezdettől fogva célokért küzd. Eszmék megvalósítása, sikerek, örömök elérése hevíti. Arra törekszik és törtet, hogy verejtékes munkáját az örömök glóriája minél zuhatagosabban sugározza be. Az élvezetek csokra a boldogság, melyből kinek-kinek kevesebb vagy több jut. De mindenki azon buzgólkodik, hogy ez a csokor minél gazdagabb legyen.
Az ember kezdettől végig a munka robotja mellett nem csak a pihenést, a nyugalmat, a kényelmet kereste, hanem mindig hajszolta, sőt hajszolni is fogja a lelki és testi örömöket. Mert úgy a kezdetleges, mint a kifinomodott emberi élet hármas egységet kiván, a munka, a pihenés és az élvezet együttvalóságát.
A munka érdemesít a pihenésre, a pihenés kölcsönöz erőt a munkához, de az élvezet adja meg az élet igazi zamatát. Ezért történhetett meg, hogy az embert sorozatosan messze ragadták az érdeklődés és a vágy csodaszarvasai. És így jutott el az élnitudáshoz. S amit az ember, a természet mindig bőven terített asztaláról valahol a nagy világban a maga családi asztalára vihet, az hamarosan elterjed az egész földön, hogy az életet változatosabbá és kellemesebbé tegye. Vissza