Előszó
REMÉNYI K SÁNDOR ÚJABB VERSEI.
Nincsen levél...
A klinikán a portás egyszerűn És sajnálkozva vonja meg a vállát:
«Nincsen levél.» — Ma megint nincs levél. ..
S tán sose vártam még így levelet.
Nem egyfelől, — de széttépett világom Minden parányi szögletéből várom Szorongásomra a feleletet,
S hogy «jó hír» legyen: evangélium.
Nincs két hete, hogy egyedül vagyok,
De ez a két hét örökkévalóság,
Miért, — az Isten tudja csak talán
Ha özönével hullanának rám A jó hírt hozó testvér-levelek,
Mint most a fákról záporzik a lomb: Talán, talán csak az nyugtatna meg.
Mert éjjel furcsa vízió kísértett: Zarándok-lelkem botot ragadott,
És koldusbottal, koldustarisznyával Suhantam sok-sok kedves portán által, Mindenkinél jártam, kit szeretek.
Fogadtak zordon gladiátor-arcok,
Méla mosolyok, vagy kisírt szemek,
És mindenfelé több bánatot leltem,
Mint amiről sejtelmem lehetett.
Mert mindenkinek több, nagyobb a gondja, Égőbb keresztje, semhogy azt kimondja,
S én úgy akartam lenni akkor éjjel Mindenikük Cyrenei Simonja . . .
Eszembe jutott a cserélt keresztek Legendája is, s eszembe jutott,
Hogy mégis csak az enyém legnagyobb: Mert ime, kitárt karom reszket, reszket,
S a kedves vállán mozdítni sem bírja, Nemhogy levenni róla a keresztet.
S nincsen levél, — ma megint nincs levél.
Vissza