Rembrandt

Előszó

Rembrandt századokon át élő dicsősége akkor is fénnyel sugározta be grafikai oeuvre-jét, amikor a mester festészetének remekeire a meg nem értés és félremagyarázás árnyéka borult. Lapjai az európai műkereskedelem piacán a műgyűjtők érdeklődésének legkeresettebb darabjai voltak, és ma a világ múzeumainak legféltettebb kincsei közé tartoznak. Rembrandt neve a sokszorosító művészek történetében a rézkarc klasszikus mesterét jelenti. E híre napjainkban, mikor születésének háromszázötven esztendős fordulóját ünnepeljük, továbbterjed a művészethez értők egyre szélesebb körében, és újabb és mélyebb tartalmat nyer az emberiség egyetemes kultúrájának örök értékei között.
A grafikus művészetek remekeinek kijáró elismerés sokszor a mesterségbeli tökéletességnek, az anyagot munkáló szerszám utolérhetetlen kezelésének szól. Rembrandt szebbnél-szebb lapjaiban is méltán csodálták, hogyan remekelt a rézkarcolás technikájában, hogyan alkalmazta tökéletes összhangban a rézmetszet, a rézkarc és a hidegtű eljárását, milyen változatos sorát teremtette az egyazon lemez különböző állapotairól készült levonatoknak, milyen egyenletes színvonalon alkotta rézkarcait az elsőktől az utolsókig. A mesterség e remeklései kétségtelenek és vitatlanok. De nem mérheti fel Rembrandt grafikáinak értékét az, aki, ha mégoly hódolattal is közeledik rézkarcaihoz, megáll a lapok fényben fürdő és árnyékba boruló felülete előtt. A virtuóz teljesítmény mögé, a mű lényegébe kell hatolnia annak, aki valóban fel akarja tárni Rembrandt grafikáinak igazi mélységeit és meg akarja ismerni azokat az igazságokat, melyeket e műveiben emberről és természetről, koráról és népéről, művészetről és szépségről kortársainak és a következő nemzedékeknek közkincsévé kívánt tenni. A változó korszakok változatlanul tisztelték Rembrandtban a grafika nemes és finom művészetének mesterét, de nem mindig és nem mindenütt értették meg tanításait. Vissza