Rémálom

Előszó

Annak a napnak a reggelén, amikor elvesztettem őt, a lányom megkért, hogy verjek fel neki néhány tojást.
- Kérsz hozzá szalonnát? - kiabáltam fel az emeletre, ahol még készülődött a munkába induláshoz.
- Nem - kiabált le Sydney a fürdőszobából.
- Pirítóst? - kérdeztem.
- Nem - válaszolta. Csattanó hangot hallottam. A hajvasaló. Ez a hang általában azt jelezte, hogy a lányom lassan közeledett a reggeli rutin végéhez.
- Sajtot a rántottába?
- Nem - válaszolta. Aztán kis idő múlva: - Egy kicsit, talán. Visszamentem a konyhába, kinyitottam a hűtőt, és tojásokat vettem ki, egy darab cheddar sajtot és narancslevet. A kávéfőzőgépbe betettem egy filtert, kávét mértem bele, négy csésze vizet öntöttem rá, és bekapcsoltam a gépet.
Syd anyja, Susanne, az exem, aki éppen mostanában költözött össze a pasijával, Bobbal a folyó túloldalán Stratfordban, valószínűleg azt mondta volna, hogy elkényeztetem a lányunkat, hiszen tizenhét évesen már elég idős ahhoz, hogy képes legyen elkészíteni a saját reggelijét. De akkora öröm volt, hogy Syd nálam töltötte a nyarat, hogy boldogan kényeztettem. Az előző évben szereztem neki állást a Honda-szalonban, ahol dolgozom, a folyónak ezen az oldalán, Milfordban. Noha voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben kitekertük volna egymás nyakát, mindent összevetve elég jó élmény volt közösen melózni. Mégis, ebben az évben Sydney úgy döntött, hogy nem fog a szalonban dolgozni. Épp elég volt, hogy nálam lakott. Az, hogy rajta tartsam a szemem, amíg dolgozik, már sok lett volna.
- Észrevetted - kérdezte tőlem tavaly -, hogy minden fickóról, akivel akár egy percig is beszélek itt, mondasz valami rosszat? Vissza