Az út végén a nap

Fülszöveg

„Furcsa vidék az a borzasztó nagy síkság. Hajnalra mindig lehűlt a levegő, és bizony fáztimk, miközben a napfelkeltét néztük. A hideg okozhatta, hogy nem tudtunk jól aludni. Inkább csak kinyújtóztunk, és hagytuk, hogy elzsibbadjon a testünk. Legtöbbször a tűző nap ébresztett föl bennünket; ekkor inár melegen sütött és átvilágította a szemhéjunkat. Ha nem tudtunk újra elaludni, a síkságot figyeltük, nem közeledik-e felénk porfelhő, ami a pusztában lovasokat jelent. Amikor láttuk, hogy egyedül vagyunk, újra kinyújtóztunk a füvön és a szemünket eltakarva próbáltunk pihenni. Csak akkor indultunk el, amikor már olyan mélyen járt a nap, hogy csak vörös foltnak látszott a horizont alján.
Még kotyogott néhány korty víz a kulacsainkban - ezzel mértük a megtett távolságot.
- Még fél kulacsnyi gyaloglásra van erőm - mondtam az ötödik napon Herlicskának.
- Bízzunk a gondviselésben - válaszolta halkan, és elindult a vörös nap felé.
Tudom, ő is úgy érezte akkor, mintha vég nélküli úton... Tovább

Fülszöveg

„Furcsa vidék az a borzasztó nagy síkság. Hajnalra mindig lehűlt a levegő, és bizony fáztimk, miközben a napfelkeltét néztük. A hideg okozhatta, hogy nem tudtunk jól aludni. Inkább csak kinyújtóztunk, és hagytuk, hogy elzsibbadjon a testünk. Legtöbbször a tűző nap ébresztett föl bennünket; ekkor inár melegen sütött és átvilágította a szemhéjunkat. Ha nem tudtunk újra elaludni, a síkságot figyeltük, nem közeledik-e felénk porfelhő, ami a pusztában lovasokat jelent. Amikor láttuk, hogy egyedül vagyunk, újra kinyújtóztunk a füvön és a szemünket eltakarva próbáltunk pihenni. Csak akkor indultunk el, amikor már olyan mélyen járt a nap, hogy csak vörös foltnak látszott a horizont alján.
Még kotyogott néhány korty víz a kulacsainkban - ezzel mértük a megtett távolságot.
- Még fél kulacsnyi gyaloglásra van erőm - mondtam az ötödik napon Herlicskának.
- Bízzunk a gondviselésben - válaszolta halkan, és elindult a vörös nap felé.
Tudom, ő is úgy érezte akkor, mintha vég nélküli úton lennénk. Mintha a tenger hátrálna előlünk. Igen, ilyennek éreztük az átkelést a sztyeppén - mintha a semmibe gyalogoltunk volna "
A regény cselekménye igaz történeten alapul, a főszereplő, Nyírő István (1895-1978) a szerző rokona volt.
A Nagy Háború kitörésekor az orosz frontra került, ahol 1916-ban fogságba esett. Hadifogolyként az oroszországi Orenburgba vitték, ahol - kosárfonó tudományának köszönhetően - tűrhető körülmények közé került, és szerencsésen elkerülték a pusztító járványok is. A hadifogolytáborban érte az 1917-es bolsevik forradalom, amely megosztotta a foglyokat is. Katona-társával, Herlicska Jánossal együtt Fninze lovas hadseregének egyik különítményéhez sorozíák be. Mivel ők sosem voltak lovas katonák, a hadtápszekerekre kerültek, így tevőlegesen nem kellett részt venniük a nomád népek kifosztásában.
Még a vörös egységgel keltek át a Volgán, de az ott élő kalmükök a különítményt lemészárolták Csodával határos módon megmenekültek, és a veszély elmúltával gyalog indultak el a Fekete-tenger felé, mindig csak a lemenő napot követve, mert tudták, hogy Odesszában magyar csapatok állomásoznak.
A regényt, mint a Nagy Háború egyik igaz és emberközeli történetét, az I. világháború centenáriuma alkalmából jelentetjük meg. Vissza