Fülszöveg
A Körbe-körbe című tíz párbeszéd arról a körről szól, amelyben az emberiség, mint az őrült, úgy pereg és pedig a világ teremtésének első pillanatától kezdve és valószínűleg a világ létének utolsó pillanatáig. (Vannak ugyan tekintélyek, akik azt tanítják, hogy a kör előbb kihűl, mint a föld, de én azt hiszem, a dolog tart véges-végig.)
Az élet legfontosabb tárgya, ténye és ügye tehát a téma, amelyet Schnitzler Arthur - német, de a világ legelső új íróinak egyike - könnyű párbeszédekben földolgozott. Frivol olvasónak, első tekintetre, ezek a dialógusok frivolaknak tetszhetnek. De ha belemélyed a könyvbe, hamarosan meggyőződik, hogy ez nem érzékiséget csiklandó, mulattató dialógusok gyűjteménye, hanem egy vakmerő és végeredményében inkább szomorú tanköltemény ama bizonyos körről, amelyről őszintébben, keményebben, közvetetlenebbül nem beszélt még senki. Schnitzler, nemhiába orvos és természettudós: okmányokat gyűjtött itt össze, olyan dokumentumokat, amelyből a jövő helyreállíthatja a...
Tovább
Fülszöveg
A Körbe-körbe című tíz párbeszéd arról a körről szól, amelyben az emberiség, mint az őrült, úgy pereg és pedig a világ teremtésének első pillanatától kezdve és valószínűleg a világ létének utolsó pillanatáig. (Vannak ugyan tekintélyek, akik azt tanítják, hogy a kör előbb kihűl, mint a föld, de én azt hiszem, a dolog tart véges-végig.)
Az élet legfontosabb tárgya, ténye és ügye tehát a téma, amelyet Schnitzler Arthur - német, de a világ legelső új íróinak egyike - könnyű párbeszédekben földolgozott. Frivol olvasónak, első tekintetre, ezek a dialógusok frivolaknak tetszhetnek. De ha belemélyed a könyvbe, hamarosan meggyőződik, hogy ez nem érzékiséget csiklandó, mulattató dialógusok gyűjteménye, hanem egy vakmerő és végeredményében inkább szomorú tanköltemény ama bizonyos körről, amelyről őszintébben, keményebben, közvetetlenebbül nem beszélt még senki. Schnitzler, nemhiába orvos és természettudós: okmányokat gyűjtött itt össze, olyan dokumentumokat, amelyből a jövő helyreállíthatja a mi szellemi és érzéki életünk természetrajzát, a ma pedig: láthatja, megismerheti és értheti azt. Amire a gyanakvó és álszenteskedő azt mondhatja: nos, ez a tudomány feladata és nem a költőé, menjen az orvos úr, írja meg latinul, mint ahogy régi jó szokás és hagyja meg a társadalomnak az ő erkölcseit - lepel alatt tovább rothadni - és nem bántsa az asszonyok és a gyermekek illúzióit!
A kemény szatíra mellett ellentétként a kötet második darabja, a megható tragédia, melynek témája azonban azonos az első darabéval.
Vissza