Előszó
Részlet a kötetből:
Michelsné az ablaknál állt, nézte a csöndes, téli álmát alvó várost. Az ablakok hézagai gondosan be voltak ragasztva papírszalagokkal, az üvegtáblák közei vastagon kipárnázva...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
Michelsné az ablaknál állt, nézte a csöndes, téli álmát alvó várost. Az ablakok hézagai gondosan be voltak ragasztva papírszalagokkal, az üvegtáblák közei vastagon kipárnázva vattarétegekkel. Ahogy már Moszkvában a tél kegyetlen hidege ellen védekezni szoktak.
Michelsék a szigeten laktak, a Moszkva folyó és csatorna alkotta szigeten. Lakásuk magasan feküdt.
Marja az urát leste az ablaknál, ki ilyenkor szokott irodájából, vagy most épülő szövőgyárából hazajönni.
Egyhangú téli kép terült el szemei előtt. Alacsony boltú, ólomszínű ég, metsző téli levegő, melynek párája kissé távolabb már köddé sűrűsödött. Alig lehetett pár lépésnél tovább látni.
Némán, mosolyogva állott az ablaknál. Üde, bájos arcával maga volt a ragyogó fiatalság. Kikukucskált a parányi lyukon, melyet lehelletével olvasztott a jégvirágok közé.
Odakint, az eddig ólomszürke égen, egyszerre egy kis tejfehér pontocska tűnt elő. Átszűrődött a ködön a déli napsugár. Ahol eljutott a havas Kremlig, tüneményes csillogás támadt. A dombtetőn, a hófehér föld és a szürke felhők között, szikrázva lángolt föl a félig még ködfátyolba burkolt templomok színarany tetőzete. Alatta, tarka változatosságban, templomok, székesegyházak és más épületek beláthatatlan tömege csillogott. Mintha az egészet a színek bőségszarujából szórták volna ki.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal