Régi népdalok Kiskunhalasról

Előszó

Gyűjteményünk már címével is kifejezi, hogy nem kíván egy teljes, helyi monográfia igényével föllépni. Sokkal rövidebb gyűjtés eredménye és sokkal nagyobb a terület, amelyről származik - Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű, legnagyobb lélekszámú, tanyás városa -, hogysem a teljességnek még csak megközelítő formájáról is szó eshetnék. Kérdés csak az, van-e akkor szűkség anyagunk közzétételére a népdalgyűjtés mai állapotában? Tud-e újat mondani egy kiadvány, mely nem a népszerűsítés szempontjai szerint van összeválogatva, nem gyakorlati igényeket óhajt elsősorban kielégíteni? Mert, természetesen, a művészeti és mozgalmi élet számára van értelme mindig új és új anyagot bocsátani közre, addig is, amíg az akadémiai, teljes anyag napvilágot nem lát; de tudományos célra szánt gyűjtemény, mely se nem helyi monográfia, se összefoglaló jellegű, nagy anyagot nem ad, tölt-e be valamilyen hiányt ismereteinkben?
Igaz, hogy gyűjteményünk nem világítja meg azokat a problémákat, amelyeket a részletes, helyi gyűjtés és a zenei élet tanulmányozása meg tud világítani; s az is igaz, hogy a közelmúltban megjelent Kodály Népzené-jének Példatár-ral kibővített kötete, mely összefoglalta és kiegészítette az eddig közölt anyagot; ezután már csak a teljes anyag publikációja tud fokozást nyújtani.
De éppen ennek a példatárnak összeállítása közben világosodott meg számunkra az eddigi közléseknek bizonyos hiánya. Minthogy a gyűjteménynek főleg Bartók könyvére és Bartók-Kodály Erdélyi Magyarság-ára kellett támaszkodnia, kiegészítve a javával mindannak, ami más kiadványok és feldolgozások útján közkinccsé vált, alig lehetett eltüntetni azt az egyenetlenséget, ami az erdélyi dalok túlsúlyából származott, s különösen az Alföld hátrányára mutatkozott. Pedig kéziratos anyagból, valamint a gramofon-felvételek újabb anyagából igyekeztünk enyhíteni az arányt. Mégis azt mutatják a számok, hogy 495 dalból csak 77 származik az Alföldről, tehát az egésznek hatod-heted része. Bartók könyvében nagyjából hasonló a helyzet, pedig ő csak tudományos szempontból ad összefoglaló képet az egész magyar népdal-anyagról, esztétikai szempontok, addigi közlések nem kötötték. 347 dallampéldájából 95 alföldi; ez ugyan látszólag helyes arány, mert ő négy dialektus-területet mutat be (I. Dunántúl, II. Észak-Magyarország, III. Alföld, IV. Erdély és Bukovina), a fenti szám pedig több mint a közölt anyag egynegyede. De ezt jórészt az új stílusú dalok nagy száma okozza, mert ezeknek jó részét az Alföldről közli (80-ból 40-et). A vegyes-eredetű dalok csoportjában már alig érik el az alföldi dalok a negyedrészt (185 közül 44), pedig ezek sem a régebbi típusokból valók, hanem a fiatalság által ismert, közkedvelt dalok, mint «A Vargáék ablakja», «Sugár magos a nyárfa teteje» stb. A régi stílusú dalok közt az arány már 84 a 11-hez. Minthogy az új stílus dallamai, 'különösen a ma is divatos dalok, általánosan ismertek mindenfelé jelentéktelen különbségekkel, tehát nincs nagy jelentősége, hogy valamely dallam mely vidékről van följegyezve ; a régi daloknál azonban már jelentős hiány, hogy népzenénk régi anyaga csak kis részben származik az Alföldről, vagyis, Alföldünk régi népzenéjét ismerjük a legkevésbé. Ez nemcsak azért számít különösen, mert az ország szívéről van szó, hanem azért is, mert területileg és népessége arányában a legnagyobba négy dialektus-terület között. Ezt is tekintetbe véve az arány még kedvezőtlenebb. Vissza