Régi mesterségek dicsérete

Előszó

Évek óta dajkálom lelkemben a régi idők mestereinek, foglalkozásainak megörökítését. Most nyílt rá lehetőség, hiszen nemcsak leírva, hanem Simon M. Veronika Régi Mesterségek c. sorozatának képeivel illusztrálva be tudjuk mutatni ezt a letűnt világot.
Én még láttam egy-egy mester munkáját, s az alkotásban lelt örömét. Kislány koromban nekem a cipőket nem gyárban készítették, hanem a mester kezei közül kerültek ki. Ünnep volt, amikor édesanyám kézen fogva elvitt a falu csizmadia mesteréhez. Mily öröm volt az új cipőt felpróbálni, viselni. Még átélhettem a téli esték hangulatát, amikor fonással, szövéssel hímzéssel foglalkoztak az asszonyok, lányok, a kezeik közül kikerült szép ruha egyedi viselet volt. Láttam a szántó-vető emberek minden kínját-örömét, bölcsességét, hiszen a paraszt ember tudta mikor van itt a szántás, vetés, aratás ideje. Ismerte az időjárás minden apró jelét. Hajnaltól késő estig dolgozott, ám a hetedik napot megszentelte, pihent és csak a háziállatokat látta el. Én még találkoztam drótos-tóttal, vályogvetőkkel, ácsokkal, akik szekercével faragták ki a gerendákat, bognárokkal, kovácsokkal, akik különböző nemzetiségűek voltak, ám ez soha sem okozott gondot, vagy ellenségeskedést a falvak népei között.
Mindenkinek meg volt a helye, feladata a közösségekben. Együtt tudtak élni a legkülönbözőbb származású emberek; cigányok, tótok, zsidók, svábok a magyar többségű falvakban. Ha ezt most meg nem örökítjük, végképp elmerül ez a kincs a múló idő tengerében. Vissza