Régi magyar fényképezés

Előszó

Részlet a könyvből:

AZ ARCZKÉP volt a biedermeier uralkodó festészeti műfaja. Henszlmann Imre, pesti kritikus, így panaszkodott 1840-ben: "Az arczképekről azt kell megjegyeznem, miként azok roppant tömege olly nézetekből eredett, miszerint az arczkép majdnem kizáró tárgya a művészi cselekvőségnek. Ez korunkban többnyire úgy gyakoroltatik, mint ha a festészetnek egyetlen föladata lenne a személy arczvonalainak szigorú és anyagi utánzása."
A gazdaságilag emelkedő polgár új társadalmi helyzetét akarta igazolni maga és családja előtt avval, hogy megfestette arcképét. Szinte szimbolikus magasságokba emelkedő esemény volt, midőn a festő kínos pontossággal igyekezett a polgár jelentéktelen vonásait megörökíteni. Mert ennek a modellnek már megvolt a saját, határozott izlése, amelyhez a művésznek alkalmazkodnia kellett. Nem tetszett néki az udvari idealizáció, ködös stílus. Távoliak és kissé félelmetesek voltak számára ezek a képek, amelyeken minden férfi Mars és minden dáma Vénusz volt. Olyan képet követelt, amelyen nem Mars, hanem a saját arcvonásai láthatók, igen pontosan és élethűen ábrázolva. Egy száz év előtt megjelent újsághirdetésben "egy magyar születésű academicus festész", "biztosítva a hasonlóságot", és "igen illő díjért" ajánlja fel szolgálatait Pest műkedvelő t. cz. közönségének. A t. cz. közönség különösen az "illő díjra" vet nagy súlyt. Az iparosodás megindulásával ugyanis egyre nagyobb tömegek kerültek a polgári osztályba és a polgári igények még a gazdasági jólétnél is gyorsabban terjedtek. Az arckép elkészítése egyre több ember lelki szükségletévé lett, olyanoknál is, akiknek nem volt meg hozzá az anyagi tehetségük. A nagy olajfestményt gyorsan felváltja az elefántcsontra festett miniatűr divatja. De még ennek is túl magas az ára, a festő egy-két hétig is dolgozgat rajta és modellje idejét több napon át lefoglalja, elvonván őt üzleti tevékenységétől. Még mindig nem ez az igazi polgári arcképző műfaj. Olyan technikára volna szükség, melynél csak néhány percig kell ülni, olyan csodaecsetre, amely minden festő kezében egyforma hűséggel és pontossággal ábrázolja az arcot, olyan képre, amely minden tökéletessége mellett csak néhány forintba kerül... Vissza