Fülszöveg
ÉJSZAKA AZ INTENZIVEN
A nővérkék most gyűrött angyalok, míg röpködnek, arcukra fagy a részvét. A kórteremben rossz álom dadog. Az új beteg néma-riadtan néz szét,
míg kúsznak testén tekergő csövek, s karját szétvetve fekszik a vaságyon, vetkőztetik a biztos, gyors kezek e szenvtelenül steril másvilágon.
Kurta szavak, pontos mozdulatok. Injekció ideges hegye villan. A folyosón didergő rokonok. Az orvos ásítást fojt el titokban.
Gépek zihálnak, oxigén sziszeg. Itt a mentő nagy szirénajajjal. Hördül a város. Háztetők felett nyirkos, véres lepedő leng, a hajnal.
feíW .-' " ' v'í '
•1,1 t-V' í. '' ¦¦
i.'/" 'I ^ I i í . '1
. ¦ I , í • ' ¦
I '
i II } ! l i í •
I ! ¦ 1
I
, I
i; M
r> ¦'•'-í lü
i \ i M' ¦' ¦ í,I r
: I t I ¦
íJ
. II
. I
¦. -f.
r
i ¦ ' ' I'
t •
. I 1
I -. . '
1 i ! i i'
i ! ;
!.; i. !i ' ^
¦ / u . ¦ < '
ír' Ih
- ; > i";'.
, ¦ ' i '' ' i ¦ " IMIl i I, 1, ,
Barna T. Attila esetében különös jelentősége van annak, hogy a nyelv...
Tovább
Fülszöveg
ÉJSZAKA AZ INTENZIVEN
A nővérkék most gyűrött angyalok, míg röpködnek, arcukra fagy a részvét. A kórteremben rossz álom dadog. Az új beteg néma-riadtan néz szét,
míg kúsznak testén tekergő csövek, s karját szétvetve fekszik a vaságyon, vetkőztetik a biztos, gyors kezek e szenvtelenül steril másvilágon.
Kurta szavak, pontos mozdulatok. Injekció ideges hegye villan. A folyosón didergő rokonok. Az orvos ásítást fojt el titokban.
Gépek zihálnak, oxigén sziszeg. Itt a mentő nagy szirénajajjal. Hördül a város. Háztetők felett nyirkos, véres lepedő leng, a hajnal.
feíW .-' " ' v'í '
•1,1 t-V' í. '' ¦¦
i.'/" 'I ^ I i í . '1
. ¦ I , í • ' ¦
I '
i II } ! l i í •
I ! ¦ 1
I
, I
i; M
r> ¦'•'-í lü
i \ i M' ¦' ¦ í,I r
: I t I ¦
íJ
. II
. I
¦. -f.
r
i ¦ ' ' I'
t •
. I 1
I -. . '
1 i ! i i'
i ! ;
!.; i. !i ' ^
¦ / u . ¦ < '
ír' Ih
- ; > i";'.
, ¦ ' i '' ' i ¦ " IMIl i I, 1, ,
Barna T. Attila esetében különös jelentősége van annak, hogy a nyelv metaforikusságát szóba hozzuk. ( ) letisztult, egyszerű képei mögött ott tornyosul valami elmondhatatlan, érett, létteremtő csönd. Harmóniáról, netán idillről persze szó sincs. Ezekben a tájversekben a táj, a természet nyugtalanító, zaklatott, drámai erő. Az emberlét hátborzongató otthontalansága süt a tájból. Ez a táj saját végességünkkel szembesít, ahogy önmagában kúszat bennünket tovább, az elmúlás vak horizontja felé. Barna T. Attila tájversei ezért nem egyszerű ak-varellek, hanem a jelenvaló lét komplex, rétegzett metaforikus burkai. Az olvasó, aki ezeket a rétegeket - kortárs Peer Gynt-ként - lehámozza, meghallgathatja a vihar centrumában pihenő csöndet. És ha a meghallottra értőn odahallgat, érzője lehet annak a szintézisnek, amelyben szerelmes és tájvers, alanyi és társadalmi motívum közt nincs különbség. Hiszen e síkok folytonos egymásbajátszása maga a lét.
Végh Attila
Vissza