Régi keleti szőnyegek és dunántúli hímzések

Előszó

Első ízben nyílik arra, hogy az esztergomi Keresztény Múzeum anyagából Szekszárdon kiállítást nyithatunk. A most bemutatásra kerülő anyag a nagy hírű gyűjtemény keleti szőnyegeiből és dunántúli hímzésekből tevődik össze.
Szőnyeg és hímzés - bár mindkettő valamilyen módon a textilkultúrával kapcsolatos - műfajában, készítésének technikájában, sokszor alapanyagában is - egymástól eltérő produktum. Még abban az esetben is merésznek tűnhet egymás mellé állításuk, ha egyazon nép, vagy népcsoport kultúráját hivatott kifejezni mindkettő.
Ezen a kiállításon pedig nemcsak, hogy szőnyeg és hímzés került egymás szomszédságába, hanem velük az őket teremtő, földrajzilag egymástól olyan távol eső területek is, mint például Kisázsia és a Dunántúl.
És mégis! Ahogy körbejárjuk a kiállítótermet, az az érzésünk, hogy ott a tárgyak között valami tökéletes összhang uralkodik, amely jelentéktelenné zsugorít minden műfaji és földrajzi távolságot.
Ezt az összhangot a különböző tárgyak - esetünkben a szőnyegek, a lepedőszélek, a párnavégek - létrehozásában megnyilvánuló azonos cél teremti meg. A szőnyegek egy jelentős része ugyanúgy, mint a hímzések, a népművészet kategóriájába tartoznak, s mint ilyenek, egy-egy adott nép sajátos önkifejezési formái. Sajátos, mert mindegyik más és más jelet, jelrendszert alkalmaz gondolatainak kifejtése során. A szőnyegeken a különböző növényi ornamentika, a geometrikus alakzatok, az oszlopok, a hímzéseken pedig a növényi díszítmények mellett a galamb, a sas, vagy éppen a szarvas alakja hordozza a legfontosabb mondanivalót.
Reméljük, kiállításunk megtekintése és a hozzá kapcsolódó, Gombos Károly készítette katalógus átolvasása közelebb viszi a látogatót e különös és távoli jelek megértéséhez.
G. Vámos Mária Vissza