Régészeti tanulmányok a késői hun fémművesség történetéhez

Előszó

A tudományos irodalomban általánosan elterjedt az a felfogás, hogy a hunok amilyen váratlanul bukkantak fel az antik világ látóhatárán, olyan hirtelenül is tűntek el. Ez az elképzelés a hunok történetére vonatkozó antik források, különösen Jordanes előadása által keltett benyomásból származik. Jordanes szerint ugyanis a hunok teljesen felmorzsolódnak a gótok ellen vívott harcokban, megmaradt kis töredékeik pedig római területre menekülnek. Igen hatásosan állítja ezenkívül Jordanes egymással szembe a világot meghódítani akaró Attila birodalmát a hun hatalom gyors összeomlásával. E beállítás eredményeképpen igen népszerűvé vált az az elgondolás, hogy a hun birodalom létrejötte és összeomlása teljes mértékben Attila személyiségének volt a függvénye. Ennek a felfogásnak további támasztéka az az elmélet volt, hogy a nomád birodalom apró kis atomisztikus részecskékből, a családokból épül fel: egy-egy nagy egyéniség ezekből ia részecskékből rövid idő alatt óriási kiterjedésű birodalmat tud létrehozni, de a leghatalmasabb ilyen birodalom is ugyanolyan gyorsan szétomlik, ha nincs többé olyan személyiség, amely összetartsa. A belsőázsiai nomád birodalmakra vonatkozó újabb szovjet kutatások azonban világosan megmutatták, hogy ez a felfogás helytelen. A nomád pásztorok társadalmi alapegysége nem a család, hanem a nemzetség, s az állam náluk nem pillanatnyi egyéni szervezőtehetség, hanem a nemzetségi szervezet hosszú ideig tartó felbomlási folyamatának, a nemzetségi társadalom osztálytársadalommá való átalakulásának eredményeképpen jön létre. Vissza