Regélő 1838. (nem teljes évfolyam)

Előszó

Míg követeink dolgaik után járnak, nem lesz érdektelen hölgytipródunk történetével megismerkedni. A’ figyelmes olvasó még emlékezni fog, hogy az előbbi szakaszokban , midiin e’ férjfi-köntösben lappangó hölgy nemét elárulva látá, Kárácsonnal egyedül kívánt maradni, ’s beszélgetésükről azután sem tudott senki semmit. Térjünk csak vissza gondolatunkban Forróra, hol történetünk elején Györgyöt nyolez idegen zsoldos ellen csatázni láttuk, ’s emlékezni fogunk, hogy ő ott egy hölgyet mente-meg a’ féktelenek körmeiből, kit elájulva hagyott-el. E’ hölgy Mérai Lóra, Mérai Gerő hajdani gazdag család elszegényedett ivadékának leánya volt. Midőn ájulásából felocsúdva apját kiterítve , szabaditóját pedig, kihez egy előtte névtelen érzés voná, eltűnve látta, keblében kipótolhatlan ürességet érzett. Hiában körzé ott a’ vigasztaló rokonok, hiában a’ baját elcsevegni akaró ifjak serege; ő csak lovaga képét látta szünetlen; mint veri-le a’ zsoldosokat, mint szökik-le ménjéről , miként vezeti őt a’ házba, ’s mint igyekezett vigasztalni; minden gondolat, minden perez bájlóbb szinben tünteté őt elébe. Az örökség tengerébe már több nap merült-le, ’s hölgyünk szívbaja mind orvosolhatlanabb lön; imádottja képével álmodott; kedvelt ideálja képével k e lt; ’s végre, midőn György vállalatának hire hozzá elhatott, mindenét eladó a’ szerencsétlen lény, nemét tagadva férjli köntöstöltött, ’s György táborába m ent, hogy legalább körül* te lehessen.
Vissza