Reformpedagógiai olvasókönyv

Előszó

A magyar közolvasó számára még ma is jóformán exotikum mindaz, amit az ún. reformpedagógia nevében írtak meg az utóbbi csaknem száz esztendőben. Hiányosak ismereteink, esetlegesek tájékozódási pontjaink, rajongásaink és tartózkodó elutasításaink.
A képzeletbeli neveléstörténeti könyvtár polcai hiányosak. A reformpedagógiának nevezett pedagógiai törekvésegyüttes, megannyi - olykor egymással is hevesen vitázó - szárnya többszörösen is hátrányos helyzetű volt Európa ezen földdarabján.
Nem is elsősorban szakmai megmérettetés sorolta rendre a nemkívánatos, tiltott olvasmányok közé, egyszerűen politikai konstelláció nem kedvezett annak, hogy a reformpedagógia Magyarországon is végigjárja természetes útját, organikus fellendüléseit, csúcspontjait, válságait.
Köztudott, hogy a hazai nevelésügy német-osztrák befolyás alatt bontakozott ki, ebben a birodalmi állapotban érte a századfordulót is. A „Gyermek évszázadának" kihívása mindazonáltal elérte, Dévénynél kért bebocsáttatást ez is, a század első két évtizedében imponáló tájékozódó kedvet és megannyi eredményt mutatott fel, nálunk Gyermektanulmányozás néven nevezte meg magát.
Aztán kitört a világháború, s a frontvonalak az „ellenséges" oldalra állították a francia, az angol szakmát, így mesterségesen fékezték le a modern polgári pedagógiák befolyását. Ráadásul a gyermektanulmányozás hazai reformerei elkötelezték magukat a forradalmakban - hogyne tették volna, hiszen a tanácshatalom utópizmusa találkozott gyerekügyben, nevelésügyben a gyerekbarát magyar értelmiség szakmai törekvéseivel. Így hát ugyanők politikailag váltak gyanússá, többen számkivetetté a forradalmakat követő korszakban. Mely korszakban - mint tudjuk -, újra csak politikai szempontok adtak elsőbbséget annak, amit a nevelésben „porosznak" szoktunk nevezni.
Majd eljött 1945. A polgári demokrácia rövid ideig pompázó virágoskertje. Mikor annyi reformáló akarat, szakmailag hiteles gondolat szökkent szárba...
Hogy aztán a fordulat évének fagya tönkretegye mindezt. Most tehát hirtelen burzsoá lett mindaz, amit franciául, angolul vetettek papírra. Ráadásul igen megrostálva, előre megrágva érkezett az is hozzánk, ami - mint fordított Colombus - Keletről jöhetett volna „nyugati import" gyanánt. Hiszen a 10-es évek Moszkvája a gyermektanulmány és a lélektan egyik európai fővárosa volt, felhalmozott tudásából jutott a 20-as évekre is. Ám Sackij, Blonszkij és a többiek nevét sokáig még kevésbé ismerhettük, mint Claparedc-ét, Piaget-ét. Ilyen politikai feltételek mellett skatulyázódhatott be sokáig még a francia antifasiszta néptanító, a munkásságát „népi pedagógiának" nevező Celestin Freinet is a polgári (értsd: gyanús) kategóriába, miközben politikai cselekvéseiben is messze baloldalibb volt nem egy hazai elhallgattatójánál, nem is beszélve nézeteinek, pedagógiájának baloldali gyökereiről. Vissza