Református kalendárium 1991

Előszó

Az 1991. év küszöbén az Ige szavaival köszöntelek mindnyájatokat, kedves Testvéreim: „A ti utatok, amelyen jártok, az Űr előtt van" (Bírák 17, 6b). Otthont kereső, jövőbe néző emberek kérték az ifjú lévitát: „Kérdezd meg Istentől, hadd tudjuk meg, ha szerencsés lesz-é a mi utunk, amelyen járunk?", s a fenti Ige volt a felelet: „Menjetek el békességgel, a ti utatok, amelyen jártok, az Úr előtt van".
Otthont kereső emberekként jártunk meg egy sok örömmel, sok csalódással, sok lehetőséggel és küzdelemmel tele évet. És most az Újév küszöbén ismét feltesszük a kérdést: szerencsés lesz-é a mi utunk, amelyen járunk? Az egyetlen biztos felelet erre: az út, amelyen járunk 1991-ben is az Isten kezében van. Isten kezében van az egyházunk, népünk, a világ sorsa is. Ez azt jelenti, hogy nem kell félnünk: Ö mindennél hatalmasabb. Szemünk előtt láttuk beteljesedni Igéje igazságát: „Híveinek lábát megoltalmazza, de az istentelenek sötétségben némulnak el" (1 Sám 2, 9).
Az eltelt esztendőre visszanézve, Neki köszönjük meg oltalmazó kegyelmét. Sok kéz nyúlt felénk. Láttunk tüntetéseken felemelt kezeket, gumibotot, fegyvert, vasvillát fogó, vagy imára kulcsolt kezeket. Ökölbe szorított és ölelésre tárt karok intettek felénk. De sorsunk végső soron az Úr kezében marad mindörökké. Ez a kéz áldott, szerető kéz, mert az Úr Jézus Krisztusban értünk is átszegeztetett. De az a kéz hatalmas kéz, ami minden világi erőszaknál erősebb. Azért Ö benne bízunk. Merjünk otthont kereső, Istennel járó nép maradni.
Ezért arra kérlek benneteket, szeressétek a templomotokat, tartsátok rendben és az igehallgatók seregében minden istentiszteleten ott legyetek. Ne felejtsétek el: a templomban, ha imádkozó lélekkel megyünk oda, mennyei erőket kapunk.
Utunk az Úr előtt van. Ez azt is jelenti, hogy erről az útról egyszer el kell számolnunk Ö előtte. Vigyázzunk azért a kincseinkre, amiket Tőle kaptunk. A templom, otthon, gyermek, iskola, szülőföld, szeretet, béke, hűség nehéz időkben is megálló erős hit kincseit bízta ránk Isten. Az út végén majd számadásra vár. Addig menjünk együtt bátran, erősen, reménykedve. Lehet, hogy lesz még sok gondunk, bajunk, nyomorúságunk. Lehet, hogy anyagilag szegényebbek leszünk. De ha Hozzá hűségesek maradunk, Isten velünk lesz. Az utunk előtte van és nem lesz örömünk, vagy bánatunk, bűnünk vagy bűnbánatunk, sóhajunk és elsuttogott imánk, amit számba ne venne. Csak a lélekre, a saját lelkünkre vigyázzunk, hogy az az Övé maradjon, mert akkor a Tőle kapott erő és védelem elég lesz az úton 1991-ben is.
Az úton Vele együtt és egymással indulunk. Én is veletek járok, lelkipásztorokkal, presbiterekkel, hűséges egyháztagokkal, és kérlek, ti is segítsetek nekem. Ebben a változó világban egy közös, biztos otthont adott nekünk Isten: az Anyaszentegyházunkat. Vigyázzunk benne egymásra, Istentől jövő igaz, meleg szeretettel, és imádkozzunk benne egymásért, hogy beláthatatlan új utak felett az Ö kegyelme tartson meg mindörökre.
Ámen. Vissza