Ranódy László

Előszó

A rejtőzés tanúsága

A rejtőzés is lehet tanúságtétel, hiszen az élet búvópatakként kanyarog s gyakran kényszerül mimikri álarc mögé; de mindig tanúságot tesz magáról, hogy fennmaradjon. A tanúságtétel: információ: Ma már tudjuk, hogy az információcsere az anyagcserénél is fontosabb létfeltétel és életjel, a szerves létezés általa szerveződik tartós folyamattá. Az emberi létezés is; az emberi nem azért teremtett nyelvet és művészetet már történelme hajnalán, hogy tartósan fennmaradhasson. a legmagasabbrendű információ a művészet. Mert a műalkotásban nem csupán tudás és tapasztalat tétetik közhírré, hanem egy emberi lény mintegy kifordul önmagából, a zsigerekig meztelenítve mintegy felmutatja magát, hirdetvén: íme, az ember. persze ezt hirdetik a kóklerek és az exhibicionisták is, míg az elhivatottak gyakorta elrejteznek, "rühellvén a prófétaságot". Miről ismerszik az egyik és a másik? AZ információ hitelén és újdonságán. a közlés nem attól hiteles, hogy harsány - minden újszülött nyüszít -, s néha éppen a rejtőzés tekervényeiben rejlik a tanúságtétel kulcsa.
Ranódy Lászlóról sokan és sokszor leírták már: szemérmes, tartózkodó, könyvtárában búvárkodó, egyéniségét adaptációkba rejtő filmrendező. Általában értetlenül, óhatatlanul pejoratív színezettel, a legjobb esetben iskolás dorgatóriummal, mintegy a jó tanulónak kijáró fejcsóválással mondván: ön a könyvei, kedvelt klasszikusai közt böngészik, mialatt a talpa alatt reng a föld? Ranódy az effajta kérdésekre a földrengés-szakértők Buddha-mosolyával felel. Ilyeneket: "Mindig fenntartottam a jogot arra, hogy azt csináljam, amit szeretek, amiben nagyon hiszek, amit tágabb körben is nagyon fontosnak tartok." "Lényegében valamennyi film irodalomból készül. Regényt akkor filmesítek meg, ha az engem foglalkoztató egyetemes érvényű mondanivalóval találkozom egy regényben." Riporteráhítat és kritikusgúny egyaránt lepereg róla; teszi a dolgát, tudja a dolgát, bármit mond is a gáncsoskodó vagy a hízelgő; formátuma szerint cselekszik. senki nem tette még komoly és alapos elemzés tárgyává: mi teszi a formátumát, s miért az éppenhogy klasszikusnak minősülő szerzők - Darvas és Móricz, Babits és Kosztolányi - szubtilis érzékenységű filminterpretátora. Vissza