Rajzok

Előszó

Hagyományairól beszélni egy most harmadízben rendezendő kiállítás kapcsán még korai lenne. Az viszont kétségtelen, hogy az észak-magyarországi képzőművészek rajzkiállítása helyet, s létjogot vívott ki magának mind a tájegység művészeti életében, mint pedig Miskolc jelentékenyebb tárlatai között, s friss, eredeti vonásokkal gazdagította azt az összképet, mely alkotói invenciókban és mesterségbeli tudásban egyaránt meggyőző, erőteljes képzőművészetünkről a közvéleményben kialakult.
Korunk lüktetőbb élettempója, az érdeklődés, az igények gyorsabb váltásai, s az alkotásokat befogadó közönség körének nagymértékű kitágulása feltétlenül közrejátszott a grafika sokszorosító műfajainak dinamikusabb fejlődésében, hovatovább eluralkodásában, s a rajz háttérbe szorulásában. Grafikai kiállításainkon a sok-sok rézkarc, linómetszet és litográfia mellett elvétve találkozunk ceruza-, szén-, kréta- és tusrajzokkal, nem mintha művészeink nem dolgoznának szívesen ezekben a kifejezési formákban s ezekkel az eszközökkel, inkább, mert lépést tartani a fokozott igényekkel, s magukat megtartani a közvéleményben csak akkor tudják, ha szerepelnek a tárlatokon, külföldi és hazai kiállításokon, amik száma az igények fokozódásából következően egyre növekszik. Más dolog, hogy ez a kényszerítő körülmény mily nagyszerű kibontakozását, valóságos forradalmát idézte föl a sokszorosító műfajoknak, s hogy az igazi tehetség birtokolva a technikát, képes eredetit, egyénit adni e műfajok bármelyikében. Vissza