Rajzaim

Előszó

Rudnay Mesternek nagyszerű festészeti, pedagógiai elvei mellett volt egy elfogult elgondolása, amitől ismételt eredménytelenségek után sem tudott megválni. Már az első évfolyam első felében olyan kompozíciós feladatokat adott ki, amelyeket senki sem tudott megoldani. Népdalt képpé formálni, színes kompozícióba fogalmazni szakmai akrobatamutatvány. A kötelező penzum céltévesztő, és az eredménytelenség mély nyomot hagy a pályakezdőben. Alkotói különbözőség, karakterdifferencia, érintettség és egyéb előfeltétel merül fel a tehetségen túl a speciális tématerületű feladat teljesítéséhez. A képzőművészetben még a témával azonosulni tudás sem elegendő, mert úgyszólván áthidalhatatlan különbözőség van a novella, történet, mese képpé alakítása és „lerajzolása" közt. Talán van némi hasonlóság az irodalommal, ha arra gondolunk, hogy költészet és próza párhuzamosan tarthat a cél felé, de nem helyettesíthetők egymással, sávjuk, ívük csak kivételes esetben metszi egymást.
Felismerésemet nem is Rudnay népmesei témájának számomra távolisága tette megfesthetetlenné, hanem mert kísérleteztem a hozzám közelálló, szívem szerinti, nagyon is „érintett" irodalmi témájú kompozíciókkal. Első próbálkozásaim Márai „Vendégjáték Bolzanóban" című regényének kompozíciós feldolgozására irányultak, a kudarc hasonló volt Rudnay népmesei tematikájú feladványainak megoldhatatlanságához.
Hosszú idő telt el ezután, amikorra rájöttem, hogy hiába érzek elhivatottságot a tematikus, irodalomhoz kötődő, a képzőművészet nyelvére lefordított közlésekre, színes technikával, bármilyen festői eszközzel megvalósítani nem tudom. Addig jutottam el, hogy nagy visszatekintést téve a munkába, „nem is lehet". Kivételt csak a gyermekirodalomban és az ifjúsági könyvművészetben találtam, de a festészet főáramában csak negatív példák adódnak. A Biblia és egészen ritkán, a zsenialitás csúcsán a történelmi pannók produkáltak olyan „illusztrációkat", amelyek a témához nem alárendelten, hanem elsődlegesen, igazi alkotásérvénnyel közelítettek.
Az elmesélés igénye, a közlés, a megjelenítés továbbra is létezik, és alkotóban, befogadóban a vizualitás olyan mértékű és színvonalú produkciókat hoz létre, amire a fekete grafika képes és alkalmas. Illetve fordítva: alkalmas és képes. A festészet alkalmatlan? Miért? A képzőművészet benne rejlő titka az eszközök képességeinek határa. Vonatkozik ez a murális művészet műfaji kategóriáira, a szobrászat anyagkötöttségére (más a fa, a kő, a bronz stb. szerepvállalása a koncepció megvalósíthatóságában). A fekete-fehér grafika múltja, jelene mutatkozik legalkalmasabbnak a gondolat mozgásterének, a képzelet, a megfigyelés hajlékonyságának, tempójának követésére. Elfogult álláspontom az improvizáció iránti hódolaton alapszik, és azon a meggyőződésen, hogy ez a rögtönző indulat, a gesztus a többi műfajban, a festészetben, murális művészetben stb. nem hoz létre olyan érzéseket, mint a rajz.
Gyűjteményemben - több ezernyi lapból válogatva - azt a néhány tucatnyi rajzot rendeztem csoportokba, amelyek a legjellemzőbb területeket sorakoztatják egymás mellé. Vissza