Vörösmarty Mihály

Fülszöveg

Pécsett születtem 1924. július 12-én.
Máig itt van állandó lakhelyem, de szűkebb pátriámnak már régóta nem nevezhetem. Valamikor egy volt velem, de az utolsó félszázad alatt ahelyett, hogy szellemi otthonopimá is lett volna, személyes és személytelen hatalmasságok kitiltottak belőle, érzelmileg-lelkileg pedig csaknem közömbössé vált számomra. Itt érettségiztem, és joghallgatóként innen vezényeltek 1944-ben Erdélybe, ahol egy súlyos háborús sérülés életem végéig maradandó nyomokat hagyott rajtam. Egy év múlva hazavergődvén átváltottam a bölcsészkarra, magyar - latin - olasz 'szakra, először Pécsett, azután Budapesten: az (akkor még igazi) Eötvös Kollégiumnak is tagja lettem. „Komoly" tudósnak készültem, a magyar és európai humanizmus történetét tanulmányoztam szenvedélyesen, a klasszikus ókorral egyetemben. Minthogy emlékezetem szerint nyolc esztendős korom óta foglalkozom tettleg is irodalommal, a fővárosi folyóiratokba írtam, sőt Igen címmel magam is szerkesztettem egy kis... Tovább

Fülszöveg

Pécsett születtem 1924. július 12-én.
Máig itt van állandó lakhelyem, de szűkebb pátriámnak már régóta nem nevezhetem. Valamikor egy volt velem, de az utolsó félszázad alatt ahelyett, hogy szellemi otthonopimá is lett volna, személyes és személytelen hatalmasságok kitiltottak belőle, érzelmileg-lelkileg pedig csaknem közömbössé vált számomra. Itt érettségiztem, és joghallgatóként innen vezényeltek 1944-ben Erdélybe, ahol egy súlyos háborús sérülés életem végéig maradandó nyomokat hagyott rajtam. Egy év múlva hazavergődvén átváltottam a bölcsészkarra, magyar - latin - olasz 'szakra, először Pécsett, azután Budapesten: az (akkor még igazi) Eötvös Kollégiumnak is tagja lettem. „Komoly" tudósnak készültem, a magyar és európai humanizmus történetét tanulmányoztam szenvedélyesen, a klasszikus ókorral egyetemben. Minthogy emlékezetem szerint nyolc esztendős korom óta foglalkozom tettleg is irodalommal, a fővárosi folyóiratokba írtam, sőt Igen címmel magam is szerkesztettem egy kis antológiát (1947), melyben literátus bölcsészkollégáim írásai szerepeltek, magam pedig a háború után jelentkező, fiatal írónemzedékről adtam elsőként összefoglaló képet.
Nem sikerült tehát rosszul az indulás, annál inkább a folytatás. Visszakényszerültem Pécsre, s amikor elhallgattatták a
Sorsunkíil, melybe mondhatni, rendszeresen dolgoztam, nem maradt számomra más, mint a termékeny hallgatás. Ám volt ennek előnye is: megszabadulva a további nyilvános fenyegetésektől, rendelkezésemre állott az egész világirodalom és a kultúra múltjának minden területe. S a felejthetetlen, páratlan mester és barát, Várkonyi Nándor pótolhatatlan, mindennapos társasága. Volt egy mindent készségesen befogadó fiók, „irodalmi" levelek százaival, ha nem ezreivel néhány megértő, hűségesnek bizonyult baráthoz. Magányos és merész szellemi kirándulásokra vállalkoztam izgalmasnak érzett területekre. Ezek közül a legfontosabbak a (természetesen máig kiadatlan) Kodolányi Jánosról szóló, terjedelmes monográfia, valamint a megírása után negyven esztendővel később, most megjelenő Vörösmarty Mihály.
A hatvanas évek elején, amikor kissé megenyhült a lég, a Jelenkor sorra közölte Németh Lászlóról, Illyésről, Kodolányiról, Kassákról stb. könyvbírálat címén írott, öszszefoglaló jellegű értékeléseimet. Ezekre országosan is felfigyeltek ugyan, de csakhamar megint száműztek a Hallgatás Tornyába, s én örültem, hogy rövid időre ismét átrándulhattam a szaktudomány területére: kiemelkedő sikert értek el, még laikus olvasók körében is, Dante arca című ikonográfiái tanulmányom és egyéb italianisztikai írások. Sok-sok esztendő termése a műfordítói munka: elsősorban a német irodalom klasszikus korának nagyságait, Goethét, Herdert, W. v. Humboldtot stb. „magyarítottam", valamint művészettörténeti müveket.
„Módszeremről", melyet egészen fiatalon fogalmaztam meg magamnak, röviden csupán ennyit: egyfajta összmüvészet kísérlete. Tudományosan is korrekt, de eleven színekkel ecsetelt képet szeretnék mutatni az olvasónak: zenei hangzás és kompozíció, festői képzelőerő, drámaként ís megélhető valóságidézés, kockázatokat is vállaló sorselemzés teremtő szimbiózisát.
Pécs, 1999. szeptember Vissza