Rainer Werner Fassbinder

Előszó

Fassbinderről, az 1982. június 10-én elhunyt német filmrendezőről a másnapi Frankfurter Allgemeine Zeitungban egyik legértőbb kritikusa, Wilfried Wiegand azt írta, hogy Rainer Werner Fassbinder halálával nem egyszerűen az új német film legtehetségesebb alkotója távozott az élők sorából, hanem egy páratlan művész-személyiség is, a háború utáni német kultúra egyik vezéralakja. Wiegand megállapítása minden valószínűség szerint helytálló.
Fassbinder mindig is többet jelentett hazájában mint egy kitűnő filmrendezőt; személyiségén túlmutató jelenség volt.
Gyakran keltett ellenkezést és szimpátiát, alakját sokan és sokféleképpen ítélték meg, sokszor igen szélsőségesen. Fenegyereknek tartották, botrányhősnek titulálták, vádolták antiszemitizmussal és balosfasizmussal, de aposztrofálták (például a New York Times) az új német film messiásaként is. A még életében ráaggatott jelzők, jellemzések közül a legtalálóbb talán a Konkret nevű folyóirat nemes egyszerűségű megállapítása: Fassbinder "hőmérő a kultúra fenekében". Ez ugyanis plasztikusan fejezi ki, hogy Fassbindernek mindenekelőtt a kultúra olyan rétegeihez van köze, olyan dolgokhoz és jelenségekhez, amelyekről nyíltan és főként mások előtt nem illik beszélni, amelyekről nem esik szó semmilyen magára adó társaságban s kifejezi, hogy a kultúra alsó rétegeiben élőkhöz van köze, gengszterekhez, kurvákhoz, városba tévedt vidékiekhez, homoszexuálisokhoz, vendégmunkásokhoz, leszerelt légiósokhoz, takarítónőkhöz, azokhoz, akikről nálunk régebben azt mondták: nem tartoznak a nemzethez. Vissza