Előszó
Részlet a könyvből:
Majdnem éjfél volt, amikor Madeline Hammond kiszállt a vonatból El Cajonban, New-Mexikóban és első érzése az volt, hogy óriási, sötét, szeles térségen van, nagy, fehéren...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Majdnem éjfél volt, amikor Madeline Hammond kiszállt a vonatból El Cajonban, New-Mexikóban és első érzése az volt, hogy óriási, sötét, szeles térségen van, nagy, fehéren pislogó csillagok alatt.
- Miss, senki sem jött ön elé az állomásra - mondta a kalauz meglehetősen aggódó hangon.
- Táviratoztam fivéremnek - felelte Madeline. - Talán megunta a várást, hogy a vonat oly sokat késett. Mindjárt itt lesz. De, ha mégsem jönne... úgy-e, találok szállodát?
- Szállást lehet kapni. Szóljon az állomásfőnöknek, hogy szerezzen. Mert - ne vegye rossz néven - ez nem az olyan úrihölgyeknek való hely, mint a miss - hogy itt egyedül legyen éjnek idején. Nyers kis város - többnyire mexikóiak laknak itt - bányászok, cowboyok. És azok nagyon garázdák. Aztán meg a határszélen a forradalom kissé fölizgatta a kedélyeket. De azért, azt hiszem, elég biztonságos, ha a miss...
- Köszönöm. Egyáltalán nem félek. Amikor a vonat már lassan elkocogott, Miss Hammomd a homályosan megvilágított állomásépület felé ment. Ahogy a bejárathoz ért, egy mexikói jött szembe, akinek vonásait nagy karimájú kalap takarta el és vállára takaró volt vetve.
- Van kérem itt valaki, aki Miss Hammond elé jött? - kérdezte Madeline.
- No sabe Senora - felelte a férfi a takaró mögül és tovább csoszogott az árnyékba.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal