Előszó
BEVEZETÉS.
Nagyon rosszmájú filozófus volt, aki azt állította: „a tapasztalat az elkövetett ostobaságok gyűjteménye." Tanácsot pedig csak tapasztalt egyén adhat. Vajjon igy minden tanácsosztogató múltja sötétlik a balfogásoktól? Van benne némi igazság, bár torzítva. Sok mindent csak a magunk kárán tanulhatunk meg, vagy később ébredünk rá, hogy lehetett volna jobban és másképpen csinálni. De miért nem hallgatunk ezzel? Miért adunk tanácsokat, kitéve magunkat talán alapozott gyanúnak? A cél kettős: az új nemzedéket megkímélni attól, hogy idő- és anyagveszteséggel még egyszer befizesse a tandíjat; kezdhesse azon a szinten, ahol mi abbahagyjuk; csinálják jobban a mult „tapasztalatai" alapján. Másrészt a tanácsadó felmentést kérhet így az Idő ítélőszéke előtt, mert vagy elfogadják tanácsait s akkor fenti célt elérte, vagy nem fogadják el, de akkor ö személy szerint nem felelős.
Mi a mérés? Mi a méréstechnika?
Ha egy tüneményt megfigyelünk, vagy egy jelenségre ráeszmélünk és ezekkel tervszerűtlenül, csak úgy magunk kedvtelésére eljátszogatunk - pl. megdörzsölt szarúfésűvel és cigarettahamuval - akkor ez csak szórakozás, gyermeki öröm. Ha a jelenség okát keressük, különböző anyagokkal és különböző körülmények közt kíséreljük meg a jelenséget bemutatni és ismételni: eljutunk a kutatás területére.
Ha sikerül a jelenség mesterséges előállítása biztonsággal, utána a lefolyás törvényszerűségét szeretnők megállapítani. Milyen erős dörzsölés mellett, mennyi súlyú hamut tud a fésű felemelni és mikor ledobja magáról: milyen alakú pályán, mekkora sebességgel repül a hamuszem, ezek a kérdéseink.
Már a kutatásnál is, ha többféle anyaggal és alakzattal kísérletezünk: feljegyzéseket kell eszközölnünk az adatok csoportosításával a jelenség lefolyásának felületes jellemzése mellett. Ha nem tennők, már az ötödik, hatodik kísérletnél összekevernénk az eredményeinket...
Vissza