Rádiólokáció és infratechnika

Előszó

Részlet:

"A légi ellenség ellen
A háború nem végzetszerűen elkerülhetetlen, de az agresszió lehetősége létező valóság. Minden állampolgárnak, elsősorban a néphadsereg katonáinak hazafias kötelessége felkészülni, hogy a baráti hadseregekkel együttműködve, képesekké váljunk az agresszió visszaverésére, a támadó ellenség megsemmisítésére.
A fegyveres harc bonyolult, komplex tevékenység, sikeres megvívásához a haderőnemek és a fegyvernemek katonáinak közös munkája, a feladatok magas szintű ismerete, a korszerű harci technika mesteri kezelése, ezek elsajátításához pedig műveit, az ismeretek befogadására képes ifjúság szükséges. A levegőben és a szárazföldön vívott harcban minden katonának fontos feladata van, amelynek teljesítésétől egyenként és együtt véve függ a siker.
Egy esetleges háború kirobbanása - nagy valószínűség szerint - légi csapással kezdődnék, amelynek elhárítására, s ezzel dolgozó népünk és szárazföldi csapataink tevékenységének biztosítására a légvédelem hivatott.
A légvédelem fontos összetevője az ellenséges légierő repülőgépeinek, egyéb légi támadóeszközeinek gyors és pontos felderítése több száz kilométer távolságban, a földtől a sztratoszféra magasságáig, függetlenül a látási viszonyoktól.
Repülőgépek felderítésére, azok harci alkalmazásától kezdve szükség volt. Ezt az 1920-as évekig szabad szemmel és hanghullámokkal működő akkusztikai berendezésekkel hajtották végre. Az 1920-as évek végére több nagy országban elkészültek az első rádiólokátorok, amelyek alkalmazása jelentősen növelte a repülőgépek felderítésének lehetőségét. Számottevő fejlesztő munka azonban csak a második világháború éveiben folyt. Már az 1941-42-es években elkészültek a repülőgép fedélzeti, a tűzvezető, a magasságmérő rádiólokátorok. Különösen jelentős volt a centiméteres hullámhossztartomány meghódítása, ami alapja lett a további fejlesztő munkának." Vissza