Ha az ember Bunyint olvas, akkor döbben rá, hogy mennyire kevés az, amit az irodalom eddig elmondott a szerelemről. A nők emlékművet állíthatnának az írónak, aki műveiben a hétköznapi parasztasszonyokat, gimnazista lányokat, vidéki hivatalnokfeleségeket sugárzó teremtésekké változtatta. A szerelem metafizikájában Bunyin mélyebbre hatol, mint elődei, az elbeszéléseiben ábrázolt nőalakok részleges megtestesítői az Örök Nőiségnek. Írásaiban a szerelem titka összefonódik a halál titkával, a szerelem lényegi eleme a halhatatlanság utáni vágy. Bunyin az olvasót nemcsak esztétikai örömben részesíti, hanem a lét értelmére vonatkozó kérdésekre adott válaszaival megszólítja és a problémák továbbgondolására sarkallja. Művészetfilozófiájában központi helyet foglal el az emlékezet, mert igaz ugyan, hogy minden elmúlik, de paradox módon mégis minden megmarad. Rácz Ildikó Mária méltó, verbális emlékművet állít könyvével az orosz írónak. Meggyőzően mutat rá arra, hogy Bunyin poétikájának szignifikáns vonása az őseredeti, a végső Egy keresése, Erósz és Thanatosz égisze alatt. A monográfiában az orientalista és a nyugati filozófiák integrálása a lét végső kérdéseinek magyarázatához viszi közelebb az olvasót. Az egyes fejezeteket egyesítő multidiszciplináris módszertani szemlélet révén a szerző kísérletet arra tesz, hogy az elemzésekbe az irodalom és vallástudomány módszerei mellett bevonja a természettudományi és pszichiátriai kutatások (Maslow-féle piramis-elmélet, az einsteini tér-idő, a jungi archetípusok, a bergsoni teremtő fejlődéselmélet, a holografikus univerzum modell) tudományos eredményeit. Az olvasó mégsem egy elméletieskedő munkát forgat a kezében, hanem a bennük villódzó eleven megfigyelések miatt valami sokkal izgalmasabb olvasmányt. A szerző a monográfia írásakor egyszerre gondolt a laikus olvasóra és a ruszista szakemberekre. A könyv minden felnőtt olvasó számára ajánlott, aki érdeklődik a szerelem, a lét és a halál művészetfilozófiai és ontológiai kérdései iránt. Hajnády Zoltán
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.