Fiúk, miénk a jövő!

Előszó

Részlet a könyvből:

Hurrá! Itt a vakáció!
...és most fiúk, hogy a vakációra búcsút veszünk egymástól, pár szavam lenne hozzátok. Tudom, hogy szigorú tanár hírében állok, higyjétek el, hogy csak az igazság, a szeretet és a magatok érdeke vezetett engem mindig. Ha szigorú voltam, csak azért volt, hogy munkára serkentselek benneteket. Ha szidtalak, korholtalak, sohasem szeszélyből történt, hanem mert szeretlek benneteket és a javatokat akarom. Fáj a szívem, hogy el kell válnom tőletek, de örülök is, mert tudom, hogy a vakáció mit jelent nektek. Én, sajnos, szomorú kötelességet kell teljesítsek. Édesanyám, mint tudjátok, súlyos szívbajjal fekszik odahaza, vele megyek el valami békés, csöndes helyre. Az a kívánságom, hogy ez alatt a két hónap alatt ne tanuljatok, ne dolgozzatok. Frissítő pihenőre van szükségetek! Gondolatban és szívben veletek leszek. És ha nagyon jól fogjátok magatokat érezni... gondoljatok néha rám is. Fiúk... kedves fiaim, a jó Isten áldjon meg benneteket... A viszontlátásra...
Ott állt Nyilass tanár úr a katedrán, két kezével az asztalra támaszkodott. Arcán, a jól ismert és megszokott vonásain, fáradt mosoly rezdült. Látszott rajta, hogy szíve mélyéből fakadtak a búcsúszavak. És ahogy a déli nap éles sugara átlövellt a nyitott ablakon a katedra felé, a fiúk egyszerre észrevették, hogy Nyilass tanár úr keze reszket. Talán a fáradtságtól... talán az izgalomtól... talán a meghatottságtól... Ki tudja? Vissza